Sziasztok! Megérte, ez a hosszú várakozás, hiszen a mai nappal felkerül az első fejezet! Remélem sokak örömüket lelik benne, és minket minél több kommenttel ajándékoznak meg! :) Most pedig pár szó a fejezetről: Destiny élete kezdetét veszi, egy új városban! De, hogy mit tervelt ki számára a "sors keze"... azt csak akkor tudjátok meg, ha belevágtok és elolvassátok az fejezetet! Szóval, kellemes időtöltés, és jó olvasást kívánok! Ajánlott zene a fejezethez az oldalsávon található!!! :) ('Ajánlott zenék' menüpont alatt!)
1. Fejezet - Destiny szemszöge
Egy hely a világban
Még csak három napja vagyok itt, mégis úgy érzem megtaláltam a helyemet a világban. Lehet, hogy egy kicsit furcsán hangzik, de egyáltalán nincs honvágyam, mert én itt érzem magam otthon! Itt, Los Angelesben!
Az első nap elintéztem mindent az iskolával kapcsolatban, úgyhogy már csak a tanévkezdést kell megvárnom… Ami már nincs is olyan messze.
Augusztus közepe van, szűk két hét, és kezdetét veszi a tanév.
Azt hiszem, van bennem egy egészséges félsz. Hiszen mégis csak egy új környezet, új iskola és nem utolsó sorban egy új kezdet vár rám.
Az utazásomat hosszú tervezés, és készülődés előzte meg. Szerencsésnek mondhatom magam: sosem vetett fel minket a pénz, de soha nem is kellett nélkülöznünk. Ezért történhetett meg az, hogy nem messze az iskolától sikerült egy kis lakást vennünk.
Nem igazán kedvelem a túl nagy tömeget, a társaságot. Mindig is zárkózott voltam, anyu halála után pedig ez csak fokozódott. Szeretek egyedül lenni… sőt 23 évesen ideje lenne elkezdeni az önálló életemet!
Ennek első lépcsőjeként, valami munka után kell néznem.
Másnap reggel frissen és kipihenten ébredtem. A megszokott menetrendben elvégeztem a reggeli teendőimet, majd az időjárásnak megfelelően, gyorsan felöltöztem és a nyakamba vettem a várost.
Tegnap – egy kis internetes böngészés után – rábukkantam a lehető legjobb állásra. Mintha csak pont nekem találták volna ki.
Egy most induló musicalbe keresnek háttértáncosokat.
Úgy gondoltam ez remek lehetőség lenne, hogy egy kis tapasztalatot gyűjtsek, hiszen lényegében az iskolában is ezt fogom csinálni.
Egy kis papírral a kezemben – amin a színház címe és neve volt – bolyongtam Los Angeles utcáin.
Aztán hirtelen megpillantottam az épületet. Csak álltam ott, és – szó szerint – tátott szájjal bámultam…
Először a papírra, majd újra az épületre nézetem. Nem tudtam betelni a látvánnyal…
Az első gondolat, ami megfogalmazódott bennem, az az, hogy hatalmas! Majd tovább pásztáztam a Music Center környezetét. A tekintetem a bejáratnál felgyülemlett tömegre tévedt.
Abban a pillanatban, minden eddigi önbizalmam semmisé lett. Fogalmam sem volt róla, miért vagyok itt, amikor úgyis esélytelen a bejutásom egy ilyen helyre…
Egyáltalán mit képzeltem?!
Hosszú percekig, még szemeztem az előttem álló „színház álarcba rejtett palotával”.
Az agyam reálisan végigmérte a helyzetet, és ezért biztosra vettem, hogy csak kinevettetném magam, ha én most oda betenném a lábam! De a szívem… egész máshogy mérte fel ezt a tényt.
A tömeg lassan befelé nyomult és én is jobbnak láttam, ha még idejében lelépek.
És el is indultam... Csakhogy nem a megfelelő irányba. A lábaim önkéntelenül is megindultak a Center felé. Vészesen közel jártam az ajtóhoz, és tudtam, hogy onnan már nincs menekvés. Vagy végigcsinálom, vagy…
- Jó napot! Segíthetek? – mosolygott rám az információs pult mögül egy fiatal nő.
Hát, igen! Azt hiszem pontosan erről beszéltem: innen már nincs menekvés!
- Az… én, az… álláshirdetésre jöttem. – a hangom többször is elcsuklott, és komoly erőfeszítésbe került, míg összekapartam ezt a mondatot.
- Rendben. A második emeleten van a meghallgatás!
- Kösz. – indultam a lift irányába.
- Sok sikert! – szólt utánam a recepciós… majd a lift ajtaja becsukódott.
Mély levegő, nyugalom… Nem lesz semmi baj!
Most már nem azzal foglalkoztam, hogy jól szerepeljek, hanem hogy megőrizzem a hidegvéremet.
Anya és köztem volt egy óriási nagy különbség… Ő imádta a színpadot, én viszont irtózom tőle. Ezért is jelentkeztem az iskolába és erre a meghallgatásra, hogy végleg legyőzzem a félelmeimet! De amint a jelen helyzet is mutatja, egyáltalán nem lesz könnyű dolgom…
Ekkor, az eddigi csöndes kis zugom – a lift – ajtaja kinyílt és újra szembetaláltam magam, azzal a tömeggel, akik nemrég, még lent ácsorogtak.
A terem pontosan ugyan olyan volt, mint a földszinten, csupán annyi különbséggel, hogy ez zsúfolásig volt emberrel.
Csak álltam és vártam, mikor egy újabb női hang férkőzött a tudatomba:
- Kisasszony! A nevét, legyen szíves.
- Destiny… Destiny Evans.
A nő, gyors gépelésbe kezdett a számítógépén, majd ismét rám emelte a tekintetét.
- Szólítani fogják, addig foglaljon helyet! – mutatott egy üres szék felé.
Bólintottam és el is foglaltam – talán a szoba – még egyetlen szabad székét.
Több óra hosszát ültem ott, nekem mégis úgy tűnt, mintha csak percek teltek volna el. A gyomrom öklömnyire zsugorodott, és minden porcikám remegett, ahányszor csak kilépett az ajtón egy középkorú férfi és egyesével behívta a jelentkezőket.
Szépen lassan kezdett kiürülni az előtér, és én ezzel egy időben lettem egyre idegesebb.
Az ajtó újra kinyílt, de most nem az a férfi lépett ki, mint eddig. Egy sokkal fiatalabb… srác.
Az első, legszembetűnőbb vonása: az égbe meredező, kócos tincsei voltak.
Biztos voltam benne, hogy láttam már valahol, de nem tudtam rájönni, hogy mitől ennyire ismerős!
A maradék három lány – akikkel még a szobában voltam – hangos sikoltozással odafutottak hozzá… De, Ő nem is foglalkozott velük, egyenesen az én szemembe nézett és valami különös oknál fogva én sem tudtam elszakadni, attól a gyönyörű szempártól.
Hirtelen úgy éreztem, minden erőm visszatér, és nagyon magabiztos lettem!
Ekkor a srác lenézett a papírjára, majd kimondott egy nevet… egy nevet azok közül a lányok közül, akik egy levegővételnyi helyet nem adtak neki. A lány ujjongva a nyakába vetette magát, majd pár kecses lépéssel besétált az ajtón.
Újabb percek teltek el, és én megint teljesen elbizonytalanodtam.
Én nem vagyok ennyire rámenős… Nincs ekkora képem, hogy csak úgy rávessem magam egy teljesen ismeretlen emberre.
Még most sem tudtam mit keresek itt, de úgy döntöttem ilyen közel a célhoz nem szabad meghátrálni! Az esélytelenek nyugalmával vártam, hogy ki lesz a következő…
Megint Ő lépett ki a színházteremből, és egyből kutakodni kezdett, mígnem az igéző kékség ismét rabul ejtett. Egyetlen percig tartott csak, majd a tekintetét elszakította rólam, és egy újabb név után kezdett kutatni…
- Destiny Evans!
Nem akartam hinni a fülemnek. Hirtelen felpattantam, de egyből szédülni kezdtem. Forgott velem a világ, és vártam, hogy mikor érzem meg a kőkemény talajt…
Ám, ehelyett egy puha kéz kulcsolta át a derekamat, és nagyon óvatosan visszaültetett a székre. A szememet még mindig szorosan összeszorítva tartottam.
- Semmi baj. Minden rendben, most már kinyithatod a szemed!
- Nem… - nyöszörögtem.
- Fáj valamid? – kérdezte lágy, bársonyos hangon, miközben óvatosan végigsimított a karomon, majd a keze megállapodott az enyémen.
Beleborzongtam az érintésbe, ám nagyon is kellemesnek találtam ezt a mozdulatot.
Lassan kinyitottam a szemem…
Music Center
A nagyobb méretért katt a képre :)
.jpg)
