Mostanában nem igazán vagyok a helyzet magaslatán és nem nagyon gyarapodnak a fejezetek számai, úgyhogy még nem tudom mi lesz, de türelmet azt kérek, ahogyan Ti is kértek tőlem...
Mielőtt belevágnánk a mai fejezetbe, egy pár szót hagy ejtsek az elmúlt két hétről...
Sok minden történt velem, amit szerettem volna Veletek, Olvasóimmal közelebbről, akár személyesen is megosztani, de úgy látszik, hogy ez nem igazán fog összejönni, úgyhogy ha Ti is úgy gondoljátok, továbbra is várom a jelentkezéseket a találkozóra, a bertalan.ivett@gamil.com e-mail címre, viszont az idő most nem lesz ilyen kevés és nem ősszel, hanem télen tartanánk. :) Szeretném, ha minél többen lennénk, úgyhogy ha érdekel, írj Nekem egy e-mailt! ;))
Szóval, ott tartottam, hogy sok minden történt... Sok minden, bizony! :D Például, hogy nemrégiben 18 éves lettem! :D
Aztán kaptam egy nagyon nagy lehetőséget, miszerint beküldtem az írásomat egy Kiadóhoz és nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam, ám mégsem éltem ezzel a lehetőséggel... Most biztosan hülyének és eszement dolognak tartjátok, de igazam volt nekem is és apukámnak is. A szerződés nem éppen kínálta a legtisztább pontokat, emellett pedig, mivel már egyszer publikáltam a Szerelem a végzetem című művet, így nem sok esély van rá, hogy könyv formátumban is megkapjátok... Úgyhogy itt felhívom minden egyes blogot vezető társam figyelmét arra, hogyha esetleg a későbbiekben úgy döntötök, hogy írásotokat benyújtjátok egy kiadónak, akkor azt előtte semmiképpen NE osszátok meg a világhálón, mert ez egy kikötés lehet (persze biztosan vannak kivételek, de ez a standard...). Szóval erről a lehetőségről én most lecsúsztam, de nagyon remélem, hogy egyszer nem csak a blogon, de a könyvespolcotokon is viszontláttok engem. :)
Na, de a kisregényem után térjünk is rá a lényegre, mégpedig a 23. fejezetre! :)))
Destiny szemszög fog következni, aminek úgy érzem nagyon fogtok örülni, hiszen egy párotoktól már megkaptam, hogy a Robertes fejezetek annyira nem jönnek át. Viszont ez a fejezet egy kicsit katyvasz lesz: ezt nem ijesztésből mondom! :D Sokkal inkább úgy, hogy lesz itt egy kis filozófia az Életről és a Sorsról, valamint belefűződik egy fontos cselekményszál....
Azt hiszem nincs is más hátra, minthogy jó olvasást kívánjak, és sok-sok kommenttel gyarapítsátok az oldalt! ;))
puszi, Ivcsi
23. fejezet – Destiny szemszöge
Folytatás...
Az élet akkor is megy tovább, ha az ember legbelül összetörik. Az élet nem áll meg, még akkor sem, ha mi nem akarunk róla tudomást venni. Az idő szépen lassan, a megszokott medrében pereg tovább és bármilyen elesettek is vagyunk, fel kell állnunk és folytatni kell!
Én felálltam, hiszen én döntöttem úgy, ahogy döntöttem. Nem volt már visszaút... Egyszerűen elsétáltam és még csak vissza sem néztem.
A fájdalomnak már halvány jelét sem éreztem. Teljesen érzéketlenné váltam! Nem gondoltam Robertre... Nem gondoltam arra, mi lett volna ha...
Hittem abban, hogy életünk minden egyes mozdulatát valaki irányítja. És ez az irányító nem más, mint a Sors. Én hiszek ebben.
Nem kerestem kifogásokat, hiszen nem is voltak. Saját magam választottam ezt az utat és miközben a gondolataim mérföldekkel távolabb jártak a testemtől, lassan megtettem az első lépéseket az új életem felé.
Az ajtó előtt megtorpantam és mielőtt beléptem volna új otthonomba, nagy levegőt vettem majd kissé megemelve a kezem, bekopogtam. Chace és Ashley már tárt karokkal vártak rám...
***
Chace már több mint két órája elment, holott megígérte, hogy fél óra sem fog beletelni és itthon lesz.
A kanapén ültem és vártam őt. A tévé ugyan be volt kapcsolva, de rá sem bírtam nézni, sőt egyáltalán nem is törődtem vele. A gondolataim teljesen másfelé kalandoztak, amelyből a csengő hangja térített ki.
Kissé nehezen, de sikerült feltápászkodnom az ülő helyzetemből, majd lassan az ajtóhoz indultam. Majdnem biztos voltam benne, hogy Chace csöngetett, mert valószínűleg itthon felejtette a kulcsát. Ám amikor kinyitottam az ajtót, meglepettem szemeztem az előttem álló nővel.
Amint feleszméltem a meglepettségemből, megpróbáltam gyorsan bezárni a bejáratot, de Hayley hamar rájött mire készülök és egy egyszerű mozdulattal belépett a lakásba.
- Mit keresel itt? – kérdeztem cseppet sem kedvesen. Fel tudtam volna robbanni az idegtől, de türtőztetnem kellett magam, már csak a baba miatt is. A tenyeremet a hasamra simítottam, mire Hayley tekintete is a nagy pocakomra szegeződött.
- Meg szeretném látogatni az unokatestvéremet. Talán nem örülsz nekem? – mosolygott, ám ez a mosoly egyáltalán nem tűnt őszintének.
Egyetlen percre sem akartam bedőlni neki. Bármennyire is megjátszotta az ártatlant, biztosra vettem, hogy tervez ellenem valamit. Pontosan tudtam, hogy nem véletlenül jött ide!
- Mit akarsz? – tettem fel újra a kérdést, miközben mély levegő vételek közepette visszaültem a helyemre.
- Miért gondolod, hogy akarok valamit? A rokonom vagy és gondoltam meglátogatlak. Tudod, kíváncsi vagyok, milyen lehet most neked...
Nem bírtam Hayleyre nézni. Irritált az arcán felbukkanó önelégült vigyor.
Egy szó nélkül felálltam és a konyhába indultam egy pohár vízért. Ahogy visszaértem a nappaliba és megláttam Hayleyt, mindent megértettem. Összeállt a kép, hogy miért is jött ide. Nem a lakásba, hanem Los Angelesbe…
- Nem mered! Nem teheted meg! – kiáltottam, teljesen kikelve magamból.
- Óh, dehogyisnem! Ugyan úgy, ahogy azt te tetted velem.
- Kérlek… - halkítottam a hangomon. – Ez teljesen más. Itt nem rólam, hanem a gyermekemről van szó.
- Miért mi a különbség? Az én esetemben is a gyerekről volt szó és te mindent elrontottál! Én most miért ne tehetném meg? Robertnek joga van tudni mindenről, és ha te nem, majd én elmondom neki.
- Kérlek, ne! – kértem újra.
- Te sem tartottad tiszteletben az én kérésemet. Egy okot mondj, hogy én most miért tegyem!
Hallgattam. Nem tudtam olyat mondani, amivel meggyőzhetném Hayleyt. Minden reggel én is bűntudattal ébredtem és ez csak minden nappal mélyebbé vált, ahogy a pocakomban növekedett az új élet. Tudtam, hogy hibát követek el, mégsem akartam, hogy Robert tudjon a közös gyermekünkről. Önző dolog, de úgy éreztem ez lesz a legjobb mindhármunknak…
- Rendben. Ha nincs több mondanivalód, akkor én most megyek. Ma délután még egy megbeszélésre is be kell ugranom, a színházba – állt fel és átvágott a nappalin.
- Hogy mi? – rökönyödtem meg. Mit keresne pont Hayley egy színházban?
- Jaj, persze! A jó hírt majdnem el is felejtettem. Én vettem át a helyed a musicalben. A darabban én fogom alakítani Robert partnerét...
- Elég! Nem akarom tudni! – csattantam fel.
- Miért nem? Fáj, hogy elhagytad? – egy ördögi mosoly tűnt fel a szája szegletében én pedig tudtam, hogy mindennek vége...
Ismét hallgattam. Hayley sem szólt, helyette inkább kilépett a lakásból, én pedig csak néztem az egyre távolodó alakját, magatehetetlenül. Lehet, hogy ezzel dőlt el véglegesen is a sorsom, mégsem tettem semmit, amivel esetleg megakadályozhattam volna.
Már nem lett volna értelme visszatartani...
Lassan becsuktam a bejárati ajtót, majd a hátamat a hideg fémhez döntve süllyedtem egyre lejjebb az önsajnálatomban. Ahogy megéreztem magam alatt a kemény padlót, azzal együtt kezdett elsötétedni minden...
***
Fogalmam sincs mennyi ideig vett körbe a sötétség. Bár már eszméletemnél voltam, mégsem mertem kinyitni a szemem. Sejtelmem sem volt róla, hogy mire számíthatok, arról meg végképp nem, hogy hol lehetek...
Néhány perc múlva léptek zaja törte meg a gyötrő csendet. Figyeltem, amennyire csak tudtam, de a hangok olyan távolinak tűntek, hogy képtelen voltam egyetlen szót is elcsípni.
A cipők kopogása egyre közeledő emberekről biztosított, ám a zajok ezzel együtt teljesen megszűntek. Valami hideg futott végig a testemen, mikor egy hideg bőr végigfutatta ujjait a homlokomtól egészen az államig. Összerándultam az érintéstől...
Hallottam, hogy valaki a nevemet suttogja, de képtelen voltam felismerni a hangot. Nem éreztem semmit a körülöttem zajló dolgokból. Az érintés megszűnt, ahogyan a hangok és a lépések zaja is.
Csak a hideg és a sötétség maradt...
Csak a hideg és a sötétség maradt...
Hirtelen nyitottan ki a szemem. Fáztam. Nem voltam betakarva... A szoba teljesen sötét volt, mintha ki sem nyitottam volna a szemem. Pont, mint álmomban... Semmit sem láttam, csak érzetem a hideget, a fájdalmat, az enyhén klór illatú levegőt.
- Miért történik ez velem? – kérdeztem saját magamtól.
- Destiny? – a hang irányába fordultam, de nem láttam senkit. – Dess! – éreztem meg ugyanazt a hideg érintést, de most a kézfejemen.
- Chace... – suttogtam alig hallhatóan. – Mióta vagyok itt?
- Majdnem két napja. Nagyon megrémisztettél! – éreztem, hogy egy kicsit megkönnyebbült, de a nyugodtságtól még nagyon messze állt...
- Mi történt?
- Elájultál. A nappali padlóján találtunk rád és azonnal behoztunk a kórházba. Az orvos azt mondta, hogy teljesen legyengültél. Dr. Brown szerint életveszélyes az állapotod...
- És a baba?
Chace nem válaszolt, csak megszorította a kezem...
- Chace! – szóltam rá. – Mi van a babával?
Hali!
VálaszTörlésMegkésve bár, de újra itt vagyok! Minden elmulasztott részt bepótoltam és nagyon tetszett, annak ellenére, hogy történtek szomorú dolgok is- a szakítás, Hayley felbukkanása, az ájulás...!
Dess nagyon bátor, h akár az élete kockáztatásával is hajlandó megszülni a picit, de sztem én is így cselekednék, de most lehet hiába volt minden! Bár én nagyon rlem, h nincs komoly baja a babának.
De az lenne a csúcs, ha Dess és Rob között minden rendbe jönne és közösen nevelhetnék fel a gyermeküket!
Nagyon várom a folytatást!!
Puszi
Minä
Szia!
VálaszTörlésNa, látod, mondtam én, hogy most behozlak! Úgyhogy ennyii :D Először mondjuk a fejezetről írnék, aztán majd az után a többi dologról, okés? :)
A fejezet: érdekesen alakul, de a fránya felkiáltó jelek néha még mindig bekavarnak. Egyet mondok: ha nem párbeszédben van az a bizonyos felkiáltó jel, akkor nézd meg 3x is, hogy biztos kell-e az oda. Például most az első két bekezdésben, ahol elmélkedsz egy kicsit 2 darab is volt. Azok elhagyásával sokkal szebb lett volna. Így olyan, mintha kiabálnál. Pedig a pontokkal is lehet nagyon szépen nyomatékosítani, hidd el, a legszebb dolgok ütnek felkiáltó jel nélkül is. Egyetlen esetben használd monológnál: ha magában kiabál az illető, de az tényleg ordibálás legyen a javából. Nem tudom, mennyire érthető ez így, de gondoltam, hátha ezzel segíthetek egy kicsit. :) Tudom, hogy sokat nyúzlak ezzel, de remélem, nem haragszol meg érte. Szerintem azért így sokkal jobb, hogy nincs teletűzdelve velük a szöveg.
A cselekményről: Hayley nagyon jót tesz a történetnek, ő az a tipikusan mindent felforgatok, és belerondítok az emberek dolgába karakter, aki csak megfűszerezi az egészet. Nagyon tetszik, ahogy behoztad őt a képbe, ahogy ismét keresztbe tesz nekik, és ahogy bemutatod, miként döntheti az embereket romokba egy-egy titok napvilágra kerülése.
Amúgy remélem, a babának nem lesz semmi komolyabb baja. Ennyi rossz után legyen már egy kis jó is :) Destiny megérdemli hogy a picike jól legyen.
Kíváncsian várom, hogy hogyan tovább (elfogytaaakXD)!
Aztán a kiadás: hm, igen, elég sok mindenre kell figyelni, ha ki akarsz adni egy-egy történetet. A legtöbb kiadó nem hajlandó olyan művet kiadni, ami már megjelent a neten. Vagy maximum úgy, hogy ha maximum részletek, esetleg 1-2 fejezet, amiből azért leszűrhetik, hogy lenne-e rá kereslet.
Igazából én azt mondom, hogy vigyázni kell ezzel, nem szabad túl korán nekikezdeni, és rágörcsölni, mert el kell jutni egy bizonyos szintre, ahhoz, hogy felkészülj arra is, ha esetleg a dolgok mégsem úgy alakulnak. Minden esetre én nagyon szívesen segítek Neked bármiben, amiben tudok :) Ha esetleg olyanról van szó, mint pölö reklám, pr, sötöbö, abban tudok, mert ilyen képzettségem már van :) De persze gazdasági téren tudok tanácsokat adni, ha úgy van, persze nem garantálom, hogy tökéletesek, de szívesen leírhatok Neked néhány dolgot, ha úgy van.
Remélem, eléred a célod, és egyszer viszont látlak majd a könyvesboltokban, de ilyen esetben dedikált példányt kérek ám! :P
Puszillak, Nocy :)
Szia Minä!
VálaszTörlésÉn is elmaradtam egy kicsit, de most pótolom is a választ adást! :))
Most már talán elmondhatom, hogy a babával nincs semmi, viszont Destiny egyre rosszabb állapotba kerül és ez megnehezíti az életét.
Rob pedig nem hagyja annyiban a dolgot, ez teljesen biztos, viszont lehet, hogy -ahogy Te is mondod- minden hiába...
Mindenkinek magában kell elhatároznia, hogy hogyan döntene. :)
puszi, Ivcsi
Kedves Nocy! :)
VálaszTörlésElőször is köszönöm, hogy mindig figyelmesztetsz ezekre a "fránya felkiáltójelekre" és bocsi, hogy én nem igazán veszem őket észre, de tényleg nagyon jó, hogy szólsz Nekem, és a 25. fejezetnél ezt most észben is tartottam, úgyhogy remélem, az majd tetszeni fog! :))) (Ilyen szempontból, legalábbis! :D)
Örülök, hogy ennyire "megkedvelted" a rossz karaktert! :) Ez nekem nagyon nagy elismerés, hiszen néha főszereplővé lép elő, így jó, ha van róla tudomásotok! :D
Mint már említettem az előző kommentben, a baba egészen jól van, ellentétben az anyukájával.
De ennyi rossz után most már fog történni jó is. :)
Ne aggódj, egyáltalán nem görcsöltem a dolgon. Sokkal inkább egy önbizalom teszt volt a dolog, hogy azért van bennem valami, amit ők is, de remélem Ti is láttok! :D
De vigyázz, mert szavadon foglak fogni, ezekkel a reklámmokkal! :D
nah, azt hiszem mindent kiveséztünk, úgyhogy akkor át is térek a következőre. :D
puszi, Ivcsi