30. Fejezet

Sziasztok! Vasárnap lévén ugyan a szokásosnál kicsit később, de meghoztam a következő fejezetet. Ami már kereken a harmincadik. Azoknak az olvasóknak, akik kedvelik Chace-t megsúgom, hogy ebben a részben sokat lesz jelen ;) (igen, talán emiatt is ez az egyik kedvenc részem) Ami Kellant illeti, látom hogy sokatok hiányolja, de nyugi jövő héten jön ő is. Aztán ahogy Ivu is írta, meglátjuk hogy megérte-e sóvárogni utána... A fejezetről pár mondatban: Dess és Chace végre megejtenek egy régóta esedékes beszélgetést. Dess egyre több időt tölt testvérével. Valamint, hogy ne unatkozzatok, lesz egy-két meglepetés is, de hogy mi azt nem árulom el ;P Azoknak akik írtak kommentet nagyon köszönjük. Nem is szaporítom tovább a szót. Kellemes olvasást! Ajánlott zene: Miley Cyrus -The Climb Puszi: Csillu 30. Fejezet – Destiny szemszöge Elmúlt idő Október… Két hét telt el azóta, hogy beszéltem Chace-el. Azóta nem hallottam felőle. Nem kerestem és ő se engem. Nem lehettem biztos benne, hogy megértette az üzenetet, amit közölni akartam vele. Október eleje van. Az elmúlt napokban ki sem mozdultam a kórház falai közül. Minden egyes reggel, arra ébredtem, hogy itt egy új nap, egy új lehetőség! De semmi sem történt… A mai reggel is pontosan ilyen volt. Reménnyel telve nyitottam ki a szemem, ám ismét csak a mozdulatlan testemet láttam, ahogy az ágyon fekszik. Csalódottan járkáltam fel s alá, mikor hirtelen eszembe jutott valami. Úgy döntöttem elég ebből… November… - Destiny! Megijesztettél. - Tudom. – vontam meg a vállam. – Pontosan ez volt a célom. – mosolyogtam tovább, amivel sikeresen elértem, hogy Chace is elengedje magát egy kicsit. - Tuti sírba viszel ezzel, az egyszer itt, másszor meg ott vagyok effektussal. Örülnék, ha a jelenlétemben mellőznéd ezt a képességedet. – vonta össze a szemöldökét, szigorúan. - Rendben. – feleltem csalódottan, lehajtott fejjel. Amit Chace mondott, eszembe juttatta azt, amikor Robert ugyanerre kért… Az emlék éles késként hasított belém, de nem akartam, hogy ebből bármire is felfigyeljen a bátyám, így hát gyorsan összeszedtem magam és újfent jött vigyorral a képemen néztem vissza rá. - Hiányoztál. – közöltem vele egyszerűen. - Te is nekem. – ölelt meg. - Mit szólnál, ha beszélgetnénk egy kicsit? Lenne pár kérdésem. Hiába találkozgattunk mostanában rendszeresen, egy témát mindketten szándékosan kerültünk. Méghozzá azt, hogy a mi kapcsolatunk miért romlott meg olyan hirtelen három évvel ezelőtt. Azzal tisztában voltam, hogy Chace és apu kapcsolata merőben átalakult anyu halála után. De hogy a kiváltó ok mi volt, azt sosem mertem megkérdezni… egyikkőjüktől sem! - Dess, min gondolkodsz? – térített magamhoz Chace. - Semmin. – vágtam rá egyből, de láttam rajta: nincs rá relatív esélyem, hogy ezt el is higgye nekem. Így hát nem volt más választásom, ha kicsit félve is, de feltettem neki azt a kérdést, amit három évig mélyen elnyomtam magamban: - Chace! Miért hagytál egyedül? Hosszú csend következett. A bátyám ledermedve ült a kanapén, tekintetét a földre szegezve… - Miért mentél el? Nekem épp olyan nehéz volt, mint Neked! Ott hagytál, mikor tudtad, hogy szükségem lenne rád! Hiányoztál, nagyon… és biztos vagyok benne, hogy együtt átjutottunk volna ezen is! Miért? – fakadtam ki. - Shhh… - nyugtatott Chace, miközben szorosan magához ölelt. A könnyeim hirtelen záporozni kezdtek és nem is tudtam nekik gátat szabni. Csak sírtam… Úgy éreztem, most jön ki belőlem mindaz a feszültség, amit egészen idáig elfojtottam. Most jöttem rá, mekkora szükségem lett volna abban az időbe a bátyám támogatására. Talán, ha akkor mellettem van, most nem kerültem volna ebbe a helyzetbe. Sokkal több önbizalom lenne bennem és még az is lehet, Los Angeles közelébe se néztem volna… Gyorsan kivertem ez a gondolatot a fejemből! Bármennyire fájt is, hogy ebbe az állapotba kerültem, valahol (nagyon mélyen) egy kicsit azért élveztem. Sok olyan dolgot tapasztaltam meg, amit ezelőtt talán el sem hittem volna. Lehet, hogy ez egy lecke volt a számomra. Meg kell tanulnom elfogadni úgy az életemet, ahogy azt én alakítottam… Anyu halála után semmivel sem törődtem. Csak teltek a napok, anélkül, hogy én részese lettem volna. Senki és semmi nem számított. Azért költöztem az angyalok városába, hogy önálló életet kezdjek. De úgy látszik nem ez lett a legmegfelelőbb megoldás, vagy ha jobban belegondolok, talán mégis… Hiszen merőben megváltozott az életszemléletem. - Jobban vagy? – kérdezte és egy kicsit elhúzódott tőlem, hogy lássa az arcomat. - Azt hiszem… - préseltem ki magamból, de a hangom elcsuklott. - Ez nem volt túl meggyőző. – nevetett fel Chace. Óvatosan kisimított egy tincset az arcomból, majd letörölt egy könnycseppet… Hálás mosoly küldtem felé. Őszintén hálás voltam neki mindazért, amit értem tett, ám egy dolgot még mindig képtelen voltam felfogni. Tudnom kell a választ! Nem érdekel mi lesz a következménye vagy, hogy kinek ártok esetleg használok vele… Nekem ezt tudnom kell! - Szeretném, ha válaszolnál. – kezdtem, mikor sikerült teljesen megnyugodnom. - Fogalmam sincs. – fordította el a tekintetét rólam. – Igazából fogalmam sincs, mit éreztem akkor. Egyszerűen, azt hittem az lesz a legjobb, ha én elmegyek. De – nézett ismét rám – nem akartam fájdalmat okozni, főleg nem Neked! Ha legalább csak sejtettem volna, min mész keresztül, mindent másképp csináltam volna… Úgy sajnálom! - Én is… De most már nem tehetünk semmit, ami megváltoztathatná a múltat. Használjuk fel azt a maradék időt, amit még együtt tölthetünk. - Mire célzol ezzel? December… A tél, itt Los Angelesben semmiféle változást nem hoz, mint más országokban, vagy városokban. Itt ugyanolyan meleg és napsütéses az év e szakasza, mint bármely másik hónapban. Ám ezen a reggelen valami megváltozott. Mikor felébredtem, nem a megszokott helyen voltam. Bár minden nagyon ismerős volt, mégsem tudtam, hol vagyok és főként azt nem, hogy hogyan kerültem ide! Kíváncsian ültem fel és megpróbáltam magam elhelyezni térben és időben… Ashley nappalijában feküdtem és lassan az is derengett, hogy miként kerültem ide. Túl sokat beszélgettünk az éjjel Chace-el és ragaszkodott hozzá, hogy itt aludjak. Feltápászkodtam a kanapéról és lehunytam a szemem… - Hova, hova? – hallottam meg a bátyám hangját, majd pár másodpercen belül, megéreztem a kezét a vállamon. – Ne menj el. - Rendben. – fújtam ki az eddig bent tartott levegőt és szembefordultam Chace-el. Míg ő és Ashley reggelit készítettek maguknak, én a konyhapultnál ücsörögtem és figyeltem a serénykedésüket. Természetesen muszáj volt Ashleyt is beavatni a történetembe, mivel sok időt töltöttem Chace-el, elkerülhetetlen volt, hogy előbb vagy utóbb mindenre rájöjjön. Így, hogy ezt megelőzzük, mi avattuk be őt. Egészen elképesztő volt, ahogy fogadott. Mintha egy ugyanolyan ember lennék, mint ő vagy bármelyik ismerőse. Egyáltalán nem csinált az egészből nagy ügyet, sőt rögtön úgy éreztem, hogy remek barátnők leszünk. - Kérdezhetek valami? – fordultam Ashleyhez, a reggeli közben. - Persze. - Tudsz valamit Robertről? Az arckifejezésük láttán, biztosra vettem, hogy nem csak magamat, hanem őket is megleptem ezzel a hirtelen jött kérdéssel. Igazából én sem tudtam, mi ütött belém, miért vagyok erre kíváncsi. Egyszerűen csak tudni szerettem volna, hiszen már majdnem három hónapja semmit sem hallottam róla… Zavartan pillantgattak egymásra, végül Chace szólalt meg: - Muszáj válaszolni? - Igen. – bólintottam. - Gondolom feltűnt, hogy Hayley már nem lakik itt. – kezdte, de itt meg is akadt. Én ezt a kis időd, arra használtam, hogy átgondoljam az imént hallottakat. Én azt hittem, Hayley hazaköltözött, de ezek szerint túlságon jóhiszemű vagyok… - Robert és Hayley szorosabbra fűzték a kapcsolatukat és most együtt élnek. Robert lakásában… Szó szerint sokkol az, amit Chace mondott. Nem akartam hinni a fülemnek. Tehát igazam volt… Chace nem értette, mit akartam neki üzenni azzal, hogy ne bízzon az unokatestvérünkben! Meg kellett volna akadályoznia, hogy ez megtörténjen… Gyorsan cselekedtem, gondolkodás nélkül: letéptem magamról a nyakláncot, majd magam elé képzeltem Robert hálószobáját és csak reménykedtem, hogy nem fog észrevenni. Senki sem volt ott… lassan az ajtó irányába indultam és óvatosan kinyitottam. Kiléptem rajta és ebben a pillanatban szembesültem azzal, amit soha életemben nem akartam látni… Hayley és Robert a kanapén feküdtek, miközben heves csókokat váltottak egymással. Hayley arcára elégedett vigyor rajzolódott ki. Tudtam, hogy csak erre vár… Nekem akart fájdalmat okozni és ez sikerült is neki… Éreztem, hogy a könnyeim szúrják a szemem. Egy-egy végiggördült az arcomon. Újfent lehunytam a szemem és pillanatok múlva már a saját szobámban voltam. Magányra volt szükségem, hogy mindent alaposan átgondolhassak… Most már biztosan tudtam, hogy megvalósítom azt az elhatározásomat, ami még egy Chace és köztem folyó, novemberi beszélgetés után fogalmazódott meg bennem… Nem akarom ezt így tovább folytatni! Véget akarok vetni ennek az egésznek és pontosan tudtam, hogy ebben egyetlen személy lehet segítségemre: Robert.

29. Fejezet

Sziasztok!

Kivételesen most nem egy fejezet ismertetővel kezdenem, hanem belefognék egy 6. összegzésbe, ami valójában nem is az, mert csak meg szeretnék osztani veletek pár információt és változást…

• Először is egy bejelenti való: szeretnék egy kicsit változtatni az eddigi koncepción. Ezen túl nem fogom megválaszolni a kommentjeiteket, ugyanis az utóbbi időben és valószínűleg a következőkben sem tudok majd találni egy szabad fél órát, hogy erre időt szakítsak. És mivel ez az én hibám – de azt szeretném előrebocsájtani, hogy nem lustaság – így én sem várhatom el tőletek, hogy mindenféleképpen írjátok… Bár annak, aki a továbbiakban is szán ránk pár percet és megosztja velünk a véleményét, azt továbbra is köszönöm. Viszont, ha van valamilyen kérdésetek, arra ígérem válaszolni fogok vagy komiban, vagy pedig a chaten. Köszönöm a megértéseteket! :)

• Köszönöm, hogy részt vetettek a közvélemény-kutatásban, aminek eredményeképpen (remélhetőleg még ma este) felkerül az új zenei lista! :D

• Még mindig nem szeretném elárulni, hány fejezet vár még rátok a végéig, de annyit talán elejthetek, hogy a múltkori összegzésben ígért február közepe kicsit el lett számolva, és így még egy darabig (hétről-hétre) érkezik új fejezet! :)

Most pedig, lássuk mi vár rátok a mai részben, ami szám szerint a 29. fejezet! :) Destiny szemszög fog következő, amiben fény derül arra Chace miként reagál, ha egy szellem csak úgy beállít hozzá… Gondolom, van tippetek, de szerintem megfogtok lepődni! ;) És azt hiszem innentől nagyon érdekes fordulatot vesznek majd a dolgok, főleg egy hét múlva, a 30. fejezet eljöttével! :) De ha esetleg látom rajtatok, hogy dolgoztok egy kicsit, akkor előbb is eljöhet az a „vasárnapi friss”!

Ajánlott zene: One Republic: Secrets

Nagyon jó olvasást! :D

29. Fejezet - Destiny szemszöge

Egyszer minden titokra fény derül

Teljesen belefeledkeztem a gondolataimba. Semmi más nem érdekelt, csakis az, hogy rájöjjek, mire készül pontosan Hayley. Minden másodpercben azon agyaltam, vajon mit tervezhet…

Azt biztosra vettem, hogy nekem is hasonló fájdalmat akar okozni, mint én tettem vele annak idején. Lényegében Dave, miattam hagyta el…

- Robert… - suttogtam magam elé, mikor világossá vált számomra, mivel vagyis inkább kivel akar hátba támadni. Eddig ez miért nem jutott eszembe?! Teljesen egyértelmű… Ha én elvettem tőle élete szerelmét, akkor ezt ő is meg fogja tenni velem.

Leírhatatlan volt, amit éreztem. Elsősorban kétségbeestem. Bármennyire is fáj, nem tehetek semmit! Nem tudom megakadályozni Hayleyt, a terve véghezvitelében. Bármennyire is fontos számomra Robert, már egyszer elengedtem és hiába vagyok belé szerelmes, soha többé nem lehetek vele. Bele kell törődnöm abba, hogy talán örökre elveszítem…

Ha csak!

Hirtelen eszembe jutott valami… De mindaz, ami mindössze pár pillanat alatt született meg bennem, nem sokkal később értelmetlenné vált. A tervem megvalósításához, nagy kockázatot kéne vállalnom. De úgy döntöttem nem érdekel, bármi is lesz a következmény.

Őszintén reméltem, hogy Chace nem túl gyakran váltogatja a lakhelyeit. Magam elé képzeltem azt a lila színekben pompázó nappalit és mire újra kinyitottam a szemem, már nem csak a gondolatomban, hanem élőben is láttam mindazt, amit elképzeltem.

A lakásban teljes csend honolt. Senki sem volt itt. Átsétáltam az egyik szobába és leültem az ágyra. Elővettem a zsebemből a nyakláncom, ám még nem akasztottam a nyakamba. Csak vártam…

Több óra is eltelt már és én még mindig egyedül ücsörögtem a hálóban… Unatkoztam! Felálltam és a nappalit vettem birtokba. A fehér asztal köré helyezett székek egyikén foglaltam helyet. Ebben a pillanatban, kinyílt a bejárati ajtó. Odafordultam, ahol épp Hayley, majd pedig Chace lépett be rajta. Valamiről beszélgettek, de egészen addig, amíg a nappaliba nem értek, semmit sem hallottam.

- Szóval mióta élsz együtt ezzel a csajjal? - kérdezte Hayley és lehuppant a kanapéra.

- Ashleynek hívják! És körülbelül egy hete.

- De ugye nem gáz, hogy itt fogok lakni? A hotelben olyan egyedül voltam…

- Szerintem nem lesz semmi kifogása. Kérsz valamit inni? - indult el Chace a konyha irányába.

Végignéztem Hayleyn. Most is nagyon csinos volt, mint amikor legutóbb a kórházban láttam őt.

- Igen, egy ásványvizet. - szólt a bátyám után.

Pár perc elteltével Chace ismét megjelent és leülve az unokatesónk mellé, tovább folytatták a beszélgetést:

- És meddig tervezted az ittlétedet? - kezdte Chace, ám mielőtt Hayley válaszolhatott volna, kopogtattak az ajtón. Én rögtön tudtam, hogy ki van a túloldalon, éppen ezért, amilyen gyorsan csak tudtam, visszamentem szobába, de azért még így is kíváncsian követtem az eseményeket.

Nem tévedtem. Robert volt az, aki kopogtatott és nem sokkal később már ő is a nappaliban állt.

- Chace, nem bánnád, ha négyszemközt beszélnék Hayleyvel? - hallottam meg a hangját.

- Persze, csak nyugodtan. Addig én… a hálóban leszek. - érkezett rögtön a felelet, majd a léptek egyre felerősödtek a szoba irányába.

Miközben Chace belépett az ajtón, Robert belekezdett a mondandójába:

- Tudom, hogy van valami, amit nem mondasz el! Ne kímélj, én tudni akarom. Szóval, hallgatlak.

- Robert. Szerintem nem akarod tudni.

Ezek szerint történt valami… De nem volt több időm ezen gondolkodni!

A nyakláncom után nyúltam, majd szembefordulva Chace-el, és reménykedtem a legjobbakban. Egyáltalán nem voltam biztos a dolgomban. Nagyon is féltem - legfőképp Chace reakciójától - de emellett pontosan tudtam, hogy ez az egyetlen és utolsó esélyem arra, hogy egy nap visszakapjam Robert-et…

- Destiny. Nem, ez nem lehet! Már megint csak a képzeletem játszik velem! - csóválta a fejét.

- Kérlek, hagyd, hogy megmagyarázzam.

Chace nem szólt egy szót sem. Ehelyett anélkül, hogy rám nézne leült törökülésben a padlóra. Én is hasonlóképp tettem. Aztán belevágtam a közepébe:

- A testem kómában van és én most egy szellem vagyok. Eddig mindössze csak Robert látott, de az a nyaklánc, amit még anyutól kaptam, lehetővé teszi, hogy mindenki számára láthatóvá váljak. Ugye hiszel nekem? Hinned kell nekem!

Hosszas csend következett. Én egyre jobban kétségbeestem, és lehunyt szemmel vártam valamiféle reakciót a bátyámtól…

- Hiszek Neked!

Nem hittem a fülemnek. Felemeltem a fejem és a tekintetem összetalálkozott Chace-ével. Ő rám mosolygott, én pedig közelebb mentem hozzá, majd lassan megöleltem…

- Hiszek Neked. - suttogta újra, engem pedig hatalmas önbizalom árasztott el.

- Mi történt? - kérdezte egy kis idő elteltével.

- Kiléptem egy autó elé… Aztán bevittek egy kórházba, eközben pedig nekem mindent elmagyarázott az angyalom.

Chace végighallgatta a mondanivalómat. Részletesen beavattam őt mindenbe, és miután végeztem a mesedélutánnal, ő még akkor is biztosított róla, hogy hisz nekem. Sokáig beszélgettünk… Chace egy hihetetlen hosszú kérdéssorozatot válaszoltatott meg velem.

- Remélem, tudsz róla, mennyire szeret téged Robert.

Őszintén meglepett ez a kijelentés. Mióta Hayley színre lépett, még csak gondolni sem mertem arra, vajon Robert mit érezhet irántam… hiszen az a majdnem csók, mindent elvágott köztünk. Legalábbis a részemről biztosan.

- Dess, jól vagy? Valami rosszat mondtam?

Hevesen megráztam a fejem. Úgy döntöttem most vagy soha… Most kell beavatnom a bátyámat a tervembe.

- Szeretnék kérni tőled valamit.

- Bármiben segítek Neked! - mosolygott rám, és bíztatásként a tenyerébe fogta a kezemet.

- Tudom, hogy soha nem meséltem róla, de Hayley és a köztem lévő kapcsolat nagyon megromlott. Te ebből azért nem vettél észre semmit, mert anyu halála után rögtön elköltöztél otthonról. Mi ketten pedig egy életre meggyűlöltük egymást…

- De hát mégis mi történt? - vágott a szavamba, és a hangja tele volt meglepődöttséggel.

- Ez most hosszú lenne. Egyelőre legyen elég annyi, hogy én tettem valamit. - Chace bólintott én pedig folytattam. - Szóval, biztos vagyok benne, hogy Hayley nem véletlenül van itt. Bosszút akar állni, és ehhez tökéletes alanyt talált Robert személyében.

- Várj. Akkor Te most azt állítod, hogy Hayley azért van itt, mert el akarja csábítani tőled Robert-et.

- Pontosan… - kezdtem bele, ám ebben a pillanatban az ajtó kilincse lenyomódott.

- Robert az. - súgtam Chace-nek. - Lehet, hogy meghallott minket…

- Talán. De ugye nem mész el? - indult el az ajtó felé.

- Sajnálom… Ne bízz Hayleyben! - mondtam és lehunytam a szemem.

28. Fejezet

Sziasztok! Vasárnap lévén íme a következő fejezet :) mint ahogy Ivett említette kicsit csereberéltünk, bár nekem a mostani és az utána lévő kettő a nagy kedvencem, igen persze, hogy Chace miatt ;) Próbáltam minnél hamarabb hozni, de azt hiszem Ivut még így sem tudom lekörözni :) A mai részben végre megtudjátok, hogy ténylegesen mi is történt Hayley és Rob között azon az ominózus éjszakán... Valamint Robert "menekülőre fogja" Chace elől :P de amint a címből kiderül, elég sok minden fog történni, így nem is részletezném tovább. Ha már elolvastátok a fejezetet, örülnénk ha nyomot hagynátok magatok után egy komment vagy pipa formájában, ki tudja, hátha kaptok hétközbe egy bónusz fejit :P dehát ez még a jövő zenéje és nem csak rajtunk múlik Ajánlott zene: Enrique Iglesias - Wish I Was Your Lover { a számot belinkeltem chaten, amíg a lejátszóba nem kerül be onnan tudjátok elérni :) } Nem maradt más hátra, minthogy kellemes olvasást kívánjak! Puszi: Csillu 28. Fejezet - Robert szemszöge Hazugság, hiba és egy vallomás Hosszú percek teltek el… Hayley továbbra is hallgatott, csupán egy önelégült mosoly terült el az arcán. És ez a mosoly minden más érzelmet elnyomott. Semmit nem tudtam róla leolvasni. Engem, eközben egyre nagyobb feszültség kerített hatalmába. Az iménti magabiztosságomnak még csak a szikráját sem éreztem. Ehelyett, a félelem volt az, ami átvette az uralmat fölöttem. Eddig tudni akartam, mi történt, viszont ez a kíméletlen hallgatás teljesen eltántorított. Most már féltem attól, mit fog mondani Hayley… - Megcsókoltál. Láttam, ahogy Hayley szólásra nyitja a száját. A szavai eljutottak a fülemig. Hallottam őt, de nem akartam azt elfogadni. Képtelen voltam megérteni, az egyetlen szót, amit kiejtett nemrégiben. Megcsókoltam… Megcsókoltam… Megcsókoltam… Egyre csak ez a szó vízhangzott a fejemben. Nem tudtam szabadulni a gondolattól, miszerint én csókoltam meg őt! Merthogy itt nem azon volt a hangsúly, hogy csókolóztunk, hanem hogy ezt az egészet én kezdeményeztem… Most én voltam az, aki megnémult. Egyetlen hang sem hagyta el a torkom… Szótlanul bámultam magam elé. Az idő valami teljesen lényegtelen fogalommá vált számomra. Nem figyeltem azt, hány perc, vagy akár óra telt el. Ezekben a pillanatokba lehetetlen volt, hogy akár egy értelmes gondolat is megfogalmazódjon bennem. Csak ültem a kanapén, a tekintetemet a padlóra szegezve… Aztán hirtelen felpattantam. Ahhoz a szobához siettem, ahová Chace zárkózott be nem is olyan régen. Hallgatózni kezdtem… Chace beszélt, és valaki válaszolt is neki. Nem volt egyedül… Vele volt egy nő is. A hang, a lány hangja, egyre ismerősebbé vált! Biztosan tudtam, hogy kit hallok. Biztosan tudtam, hogy Destiny itt van! - Mi az? - kérdezte Hayley. - Semmi. - válaszoltam, ám nem fordultam felé. Ehelyett, egy gyors mozdulattal lenyomtam a kilincset… Az ajtó zárva volt! Elléptem az ajtó elől, de még ugyanabban a másodpercben villámcsapásként hasított belém a felismerés: Destiny itt volt, és beszélt Chace-el… tehát akkor Chace mindent tud. Szó szerint mindent! Amilyen gyorsan csak lehet, el kell tűnnöm innen. - Robert, várnál egy percet? - szólt utánam Chace, én pedig megtorpantam. - Azt hiszem, lenne miről beszélnünk. - Igen? - adtam az ártatlant, miközben megálltam Chace előtt. - Igen. - Csak akkor vagyok hajlandó bármit is mondani, ha ketten maradunk a szobában! - mondtam és jelentőségteljes pillantást vetettem Hayleyre. - Rendben, már itt sem vagyok! - közölte az említett, és kifelé menet magához vette a táskáját, a kabátját és egy "sziasztok" után, kilépett a lakásból. Pár pillanatig még kínos csend honolt a nappaliban, majd ezeket halk léptek zaja törte meg. Mindketten leültünk a kanapéra, egymással szemben. - Szóval? - kezdte Chace. - Szóval, mi? Neked kell tudnod, hogy mit szeretnél hallani tőlem. - Robert! Szerintem mindketten tudjuk, hova akarunk kilyukadni. Szóval ne kerülgessük a forró kását, hanem térjünk a lényegre. - Rendben. Láttad Destinyt, igazam van? - Pontosan… Csakhogy képtelen vagyok megérteni, hogy történhetett. De legfőképpen az érdekelne, miért hazudtál a szemembe? Nem esett nehezemre megfejteni, mire céloz Chace. Arra a reggelre, mikor meglátogattam Ashley miatt… és ő megmutatta nekem a nyakláncot. Én akkor letagadtam az igazságot! De most, kénytelen voltam beavatni őt mindabba, amit csak tudni szeretett volna. - Huhh! - érkezett az első reakció. A legtöbb, ami tőlem telt, az egy egyszerű bólintás volt. Ahogy beavattam a részletekbe, melyeket eddig rajtam kívül csak Kellan ismert, én is átéltem ezeket a momentumokat. Bármennyire is küzdöttem az érzéseim ellen, képtelen voltam kitörölni bármit is magamból. Még mindig Destinyt akartam visszakapni… - Ez, az egész… hihetetlen! Tehát akkor a tesóm most egy szellem. Te pedig, és egyszer én is láthattam. - Igen, valahogy így. - Itt van? - nézett hirtelen rám. A szemében bizakodást fedeztem fel, ám ez pillanatok alatt vált semmissé: - Nincs! Chace, van valami, amit még tudnod kell. - kezdtem bele, de össze kellett szedni a gondolataimat, hogy lehetőleg érthető magyarázatot adjak. - Destinyt már egy jó ideje nem láttam. Volt egy hibám, aztán kaptam egy új esélyt, de azt a hibát ismét elkövettem és ezt már nem tudta megbocsájtani. Ha akkor Destiny nem állít le, ő most nem élne. Még ebben az állapotban sem… - Robert! Mire akarsz kilyukadni? - vágott közbe Chace, kissé idegesen. - Oda, hogy szeretem a húgodat. Szerelmes vagyok belé… De nem lehetek vele, mert ha megcsókolom, ő megszűnik létezni. Chace nem mondott semmit… Azt kívántam, bárcsak kiadná inkább magából azt, amit most érez! De nem, nem történt semmi ilyesmi. Szótlanul ült velem szemben és maga elé meredve mérlegelte az imént hallottakat.

27. Fejezet

Sziasztok!

Igen, újra én hozom a frisst, mert Csillu kikötötte, hogy ő a két kedvencét szeretné feltenni Nektek!

Most visszatérünk Robert szemszögéhez, és végre megtudhatjátok a választ a kérdésre! Ha valaki nem emlékezne, a 25. fejezetet ott hagytuk abba, hogy Robert feltett Hayleynek egy kérdést... De ezzel nem oldódik meg minden! További bonyodalmak alakulni, de hogy mik is ezek egészen pontosan, azt a fejezet elárilja Nektek...

... ti pedig áruljátok el Nekem, hogy tetszett ez a rész, kommentek formájában! :)

Nagyon jó olvasást és kellemes időtöltést! puszi, Ivcsi

Ajánlott zene: Jordin Sparks - Walking on snow

27. Fejezet - Robert szemszöge

Csapda

Hirtelen hatalmas nagy kétségbeesés lett úrrá rajtam.

Bárhogy próbáltam felidézni a tegnap estét, nem voltak róla emlékeim… Fogalmam sem volt mi történt! Teljes sötétség fedte az éjszakát. És hiába törtem a fejemet, az apró emlékfoszlányok nem nyertek értelmet.

- Ugye, nem történt semmi? - kérdeztem újra, ám most már sokkalta idegesebben.

Hayley még mindig nem szólalt meg. Egy önelégült mosollyal ült az ágy szélén és a tekintetét a fedetlen felsőtestemre szegezte.

Gyorsan összegomboltam az ingemet, majd elindultam az ajtó felé. Útközben belebújtam a cipőmbe. Őszintén szólva már nem is érdekelt a válasz! Egyszerűen csak szabadulni akartam innen.

- Robert! - szólt utánam Hayley, mikor épp a kilincsre helyeztem a kezem. Hátra fordultam és kíváncsian vártam, mit akarhat még…

- Semmi sem történt az éjjel! Csak sokat ittunk, én pedig felhoztalak ide, ám ezen kívül nem csináltunk semmi rosszat, ha leszámítjuk azt a… Szóval sajnálom, ha megijesztettelek.

- Rendben… Felejtsük el. Talán egy kicsit én is túlreagáltam! - léptem vissza egy pár lépést. - De most mennem kell. - döntöttem gyorsan és még mielőtt meggondolhattam volna magam, kiléptem az ajtón és a hotel halljába indultam. Majd pedig hazafelé vettem az irányt.

Bármennyire is próbált nyugodtságot erőltetni magamra, erre semmi esélyt nem láttam. A taxiban ülve, végig a tegnap estén kattogott az agyam és persze azon, amit most reggel mondott Hayley… Hiába állította, hogy az égvilágon semmi sem történt közöttünk, nekem mégis volt egy halvány sejtésem, hogy valamit nem mondott el nekem. Valamit elhallgat! Ráadásul még sikeresen el is szólta magát…

Hogy, hogy ezt nem vettem észre?! - kérdeztem magamtól. Az orrom előtt volt a válasz, és én elszalasztottam!

Az idő teltével, ez az érzés csak még jobban gyötörni kezdett. Biztos voltam benne, hogy olyan dolgot felejtettem el, ami akár döntő is lehet a számomra… vagy akár Destiny-ére is. Merthogy őt nem felejtettem el! Ő volt az egyetlen cél… Vissza akartam őt kapni, akár ember akár szellem formában. Nem számít! Csak is az lebegett a szemem előtt, hogy újra magam mellett tudhassam.

- Húzódjon le, kérem! - szóltam előre a vezetőnek, majd elővettem némi pénzt és amint a taxi megállt a sofőr kezébe nyomtam. Azzal kinyitottam az ajtót és amilyen gyorsan csak tudtam, újra a szálloda felé indultam. Szerencsére még nem voltunk túl messze, így öt perc sem telt bele és a recepciónál álltam.

- Jó napot. Segíthetek? - mosolygott rám egy fiatal hölgy.

- Igen. Én… Hayley Sparks szobaszámát szeretném megtudni.

- Miss. Sparks épp az imént jelentkezett ki. Sajnálom! - halottam még a nő hangját, amint kiléptem az utcára.

Tanácstalanul néztem előbb balra, majd jobbra… Nem tudom mit gondoltam! Talán, hogy majd meglátom. De hamar elszálltak a reményeim, mivel Hayley nem volt ott… Sem a hotelben, sem annak közelében, és még csak a kórházban sem! Nem értettem, hogy válhatott köddé ilyen gyorsan. És az eddigiek után ötletem sem volt, hol kereshetném…

Hirtelen eszembe jutott valami! Gondolkodás nélkül fogtam meg a kocsi kulcsom és az autóban ülve száguldottam át a városon. Majdnem egy fél óra kocsikázás után parkoltam le egy magas épület előtt. Kiszálltam, ám mielőtt bementem volna alaposan végigpásztáztam a környéket, hátha felfigyelek valami ismerős momentumra…

De egyelőre semmilyen utaló jelet nem találtam, Hayley ittlétére vonatkozóan. Kissé bizonytalanul ugyan, de benyitottam a bejárati ajtón és egyből a második emeletre indultam. A folyosó utolsó ajtaja előtt megálltam és bekopogtam…

Nem kellett sokat várnom, pár másodpercen belül már a lakásban álltam. Rajtam kívül még két ember tartózkodott a szobában…

Az utolsó gondolatom bizonyult helyesnek. Megtaláltam Hayleyt!

- Chace, nem bánnád, ha négyszemközt beszélnék Hayleyvel?

Az említett, nő nemű személy kissé furcsállta a dolgot, de egész jó jelnek számított, hogy nem menekült el előlem. Bár abban biztos voltam, hogy nem érti mi ütött belém, és őszintén szólva én sem értettem saját magamat. De ebben a pillanatban, úgy éreztem nem tehetek mást: meg kell tudnom mit, titkol az estével kapcsolatban.

- Persze, csak nyugodtan. Addig én… a hálóban leszek.

Megvártam, míg Chace hallótávolságon kívülre kerül, majd leültem Hayleyvel szemben, a kanapéra és különösebb kertelés nélkül, a közepébe vágtam:

- Tudom, hogy van valami, amit nem mondasz el! De nem érdekel mi az, én tudni akarom. Szóval, hallgatlak.

- Robert. Szerintem nem akarod tudni. - próbált rögtön hárítani, holott mindketten tökéletesen tisztában voltunk vele, ez a válasz nem fog kielégíteni engem.

- Tévedsz! Muszáj megtudnom…

A következő percek teljes tehetetlenséggel teltek és én semmit sem tehettem annak érdekében, hogy Hayley megszólaljon. Az én részemet már teljesítettem, épp csak nem könyörögtem neki, hogy vallja be az éjszaka elkövetett hibánkat. Merthogy ezek után, képtelen voltam másra gondolni, egyedül arra, hogy miért sétáltam be egy ekkora csapdába?

Tudtam, hogy nem véletlenül vitt fel a szobájába és az sem lehet a véletlen műve, hogy sikerült leitatnia. Biztos voltam benne, az egész hátterében csakis Hayley állhat. Már csak abban reménykedtem, hogy ez a dolog nem túl komoly és nem pecsételi meg végleg a sorsunkat Destinyvel…