27. Fejezet

Sziasztok!

Igen, újra én hozom a frisst, mert Csillu kikötötte, hogy ő a két kedvencét szeretné feltenni Nektek!

Most visszatérünk Robert szemszögéhez, és végre megtudhatjátok a választ a kérdésre! Ha valaki nem emlékezne, a 25. fejezetet ott hagytuk abba, hogy Robert feltett Hayleynek egy kérdést... De ezzel nem oldódik meg minden! További bonyodalmak alakulni, de hogy mik is ezek egészen pontosan, azt a fejezet elárilja Nektek...

... ti pedig áruljátok el Nekem, hogy tetszett ez a rész, kommentek formájában! :)

Nagyon jó olvasást és kellemes időtöltést! puszi, Ivcsi

Ajánlott zene: Jordin Sparks - Walking on snow

27. Fejezet - Robert szemszöge

Csapda

Hirtelen hatalmas nagy kétségbeesés lett úrrá rajtam.

Bárhogy próbáltam felidézni a tegnap estét, nem voltak róla emlékeim… Fogalmam sem volt mi történt! Teljes sötétség fedte az éjszakát. És hiába törtem a fejemet, az apró emlékfoszlányok nem nyertek értelmet.

- Ugye, nem történt semmi? - kérdeztem újra, ám most már sokkalta idegesebben.

Hayley még mindig nem szólalt meg. Egy önelégült mosollyal ült az ágy szélén és a tekintetét a fedetlen felsőtestemre szegezte.

Gyorsan összegomboltam az ingemet, majd elindultam az ajtó felé. Útközben belebújtam a cipőmbe. Őszintén szólva már nem is érdekelt a válasz! Egyszerűen csak szabadulni akartam innen.

- Robert! - szólt utánam Hayley, mikor épp a kilincsre helyeztem a kezem. Hátra fordultam és kíváncsian vártam, mit akarhat még…

- Semmi sem történt az éjjel! Csak sokat ittunk, én pedig felhoztalak ide, ám ezen kívül nem csináltunk semmi rosszat, ha leszámítjuk azt a… Szóval sajnálom, ha megijesztettelek.

- Rendben… Felejtsük el. Talán egy kicsit én is túlreagáltam! - léptem vissza egy pár lépést. - De most mennem kell. - döntöttem gyorsan és még mielőtt meggondolhattam volna magam, kiléptem az ajtón és a hotel halljába indultam. Majd pedig hazafelé vettem az irányt.

Bármennyire is próbált nyugodtságot erőltetni magamra, erre semmi esélyt nem láttam. A taxiban ülve, végig a tegnap estén kattogott az agyam és persze azon, amit most reggel mondott Hayley… Hiába állította, hogy az égvilágon semmi sem történt közöttünk, nekem mégis volt egy halvány sejtésem, hogy valamit nem mondott el nekem. Valamit elhallgat! Ráadásul még sikeresen el is szólta magát…

Hogy, hogy ezt nem vettem észre?! - kérdeztem magamtól. Az orrom előtt volt a válasz, és én elszalasztottam!

Az idő teltével, ez az érzés csak még jobban gyötörni kezdett. Biztos voltam benne, hogy olyan dolgot felejtettem el, ami akár döntő is lehet a számomra… vagy akár Destiny-ére is. Merthogy őt nem felejtettem el! Ő volt az egyetlen cél… Vissza akartam őt kapni, akár ember akár szellem formában. Nem számít! Csak is az lebegett a szemem előtt, hogy újra magam mellett tudhassam.

- Húzódjon le, kérem! - szóltam előre a vezetőnek, majd elővettem némi pénzt és amint a taxi megállt a sofőr kezébe nyomtam. Azzal kinyitottam az ajtót és amilyen gyorsan csak tudtam, újra a szálloda felé indultam. Szerencsére még nem voltunk túl messze, így öt perc sem telt bele és a recepciónál álltam.

- Jó napot. Segíthetek? - mosolygott rám egy fiatal hölgy.

- Igen. Én… Hayley Sparks szobaszámát szeretném megtudni.

- Miss. Sparks épp az imént jelentkezett ki. Sajnálom! - halottam még a nő hangját, amint kiléptem az utcára.

Tanácstalanul néztem előbb balra, majd jobbra… Nem tudom mit gondoltam! Talán, hogy majd meglátom. De hamar elszálltak a reményeim, mivel Hayley nem volt ott… Sem a hotelben, sem annak közelében, és még csak a kórházban sem! Nem értettem, hogy válhatott köddé ilyen gyorsan. És az eddigiek után ötletem sem volt, hol kereshetném…

Hirtelen eszembe jutott valami! Gondolkodás nélkül fogtam meg a kocsi kulcsom és az autóban ülve száguldottam át a városon. Majdnem egy fél óra kocsikázás után parkoltam le egy magas épület előtt. Kiszálltam, ám mielőtt bementem volna alaposan végigpásztáztam a környéket, hátha felfigyelek valami ismerős momentumra…

De egyelőre semmilyen utaló jelet nem találtam, Hayley ittlétére vonatkozóan. Kissé bizonytalanul ugyan, de benyitottam a bejárati ajtón és egyből a második emeletre indultam. A folyosó utolsó ajtaja előtt megálltam és bekopogtam…

Nem kellett sokat várnom, pár másodpercen belül már a lakásban álltam. Rajtam kívül még két ember tartózkodott a szobában…

Az utolsó gondolatom bizonyult helyesnek. Megtaláltam Hayleyt!

- Chace, nem bánnád, ha négyszemközt beszélnék Hayleyvel?

Az említett, nő nemű személy kissé furcsállta a dolgot, de egész jó jelnek számított, hogy nem menekült el előlem. Bár abban biztos voltam, hogy nem érti mi ütött belém, és őszintén szólva én sem értettem saját magamat. De ebben a pillanatban, úgy éreztem nem tehetek mást: meg kell tudnom mit, titkol az estével kapcsolatban.

- Persze, csak nyugodtan. Addig én… a hálóban leszek.

Megvártam, míg Chace hallótávolságon kívülre kerül, majd leültem Hayleyvel szemben, a kanapéra és különösebb kertelés nélkül, a közepébe vágtam:

- Tudom, hogy van valami, amit nem mondasz el! De nem érdekel mi az, én tudni akarom. Szóval, hallgatlak.

- Robert. Szerintem nem akarod tudni. - próbált rögtön hárítani, holott mindketten tökéletesen tisztában voltunk vele, ez a válasz nem fog kielégíteni engem.

- Tévedsz! Muszáj megtudnom…

A következő percek teljes tehetetlenséggel teltek és én semmit sem tehettem annak érdekében, hogy Hayley megszólaljon. Az én részemet már teljesítettem, épp csak nem könyörögtem neki, hogy vallja be az éjszaka elkövetett hibánkat. Merthogy ezek után, képtelen voltam másra gondolni, egyedül arra, hogy miért sétáltam be egy ekkora csapdába?

Tudtam, hogy nem véletlenül vitt fel a szobájába és az sem lehet a véletlen műve, hogy sikerült leitatnia. Biztos voltam benne, az egész hátterében csakis Hayley állhat. Már csak abban reménykedtem, hogy ez a dolog nem túl komoly és nem pecsételi meg végleg a sorsunkat Destinyvel…