Sziasztok!
Nem is húzom az időt, egyből következzen a fejezetről pár gondolat... Tudom, hogy nem fogtok rajongani értem, és most tényleg kiérdemlem a címem, mint "gonosz nőszemély"! :)
Konkrétan arra gondolok, hogy még nem kaptok választ, Robert feltett kérdésére, ugyanis a 26. fejezet egy Destiny szemszöget takar. De azért nagyon remélem, hogy ezt is ugyanúgy élvezitek majd, és tetszeni is fog, mit a legtöbb fejezet... :) A jelenbe bekapcsolódik egy pár múltbéli emlék...
Nagyon jó szórakozást és olvasást kívánok ehhez a részhez! ;)
Ajánlott zene: Leona Lewis - Stop crying your heart out
26. Fejezet - Destiny szemszöge
Csend…
A percek óráknak, az órák napoknak tűntek… mintha az idő befagyott volna. Semmi sem mozdult körülöttem. Minden, ami körülvett, élettelenül ácsorgott. Újra és újra körbetekintettem, de semmi más nem volt, csak a csend…
Egyetlen hang sem törte meg a némáságot, csupán az én belső gondolataim nyugtalankodtak. Teljesen rideggé vált számomra a lakás, ahol mindösszesen három napot töltöttem, az előtt a végzetes este előtt.
Nem akartam, hogy bármiféle emlékem legyen erről a bő egy hónapról! Mindent ki akartam törölni…
A költözést, a válogatást, az ismerkedést, a vacsorát, a balesetet…
Biztos voltam benne, ha kaphatnék, egy új lehetőséget, mindent másképp csinálnék! Kérdés az, hogy melyik pillanattól? Mert bármennyire fájt is ez az időszak, Robertet soha nem töröltem volna ki…
A gondolataim össze-visszajártak a fejemben… A szoba padlóján ültem, teljesen mozdulatlanul. A tárgyakat, melyek egykor szerves részei voltak az életemnek, már hetek óta érintetlenül állnak a polcokon. És most, úgy éreztem, már semmi sem köt hozzájuk… Kivéve egyet!
A kis doboz most is ott volt mellettem. Tudtam mekkora lehetőséget kaptam, ezzel az apró tárggyal, mégsem vettem hasznát.
Chace nem hitt nekem, Kellanben még nem bízom meg kellőképpen, Robert pedig… rá nem számíthatok.
Egyedül kell cselekednem. Tisztában vagyok vele, hogy nem lesz könnyű, de ki kell találnom valamit, hogy újra normális, emberi életet élhessek.
Ahogy újra és újra végigjárattam a szemem a szoba egyes apró részletein, akaratlanul is egy-egy emlékkép villant be a tudatomba.
A polcon sok könyv sorakozott és bár mindegyikhez kötött valami fontos momentum, mégis a számomra legtöbbet mondó egy fényképalbum volt…
"- Tessék drágám! Remélem tetszeni fog. - mondta anyu, és átnyújtott egy gondosan becsomagolt dobozt. Mint egy kisgyerek, kíváncsian téptem fel a csomagolás, ami egy gyönyörű albumot rejtett. Kinyitottam. Minden egyes kép rólam szólt… Én szerepeltem az összesen, és az, ahogy a tánc az életem részévé vált. Egészen a kezdetektől, a mostani 20. születésnapomig bezárólag. A meghatódottságtól, könnyek szöktek a szemembe. Fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék, így hát szavak helyett szorosan megöleltem az anyukámat…"
Ebben a pillanatban, amint visszatértem a valóságba, ugyanolyan meghatódottság kerített hatalmába, mint azon az emlékbéli napon! A könnyeim megállíthatatlanul törtek utat maguknak…
Ahogy telt az idő, és én is kezdtem megnyugodni, úgy vált egyre nyomasztóbbá a csend és a sötétség. Féltem, bár jól tudtam: nincs mitől tartanom. Hirtelen elhatározásból úgy döntöttem, megpróbálom felkeresni Anaelt. Talán most meghall engem és hajlandó is lesz segíteni… Ám alig, hogy kiejtettem a nevét, ő előttem állt és mindentudóan mosolygott. Nagyon régen nem láttam, és bár sok kérdésem lett volna, most semmi más nem érdekelt, csakhogy Hayleyt megakadályozhassam a tervében.
Biztos voltam benne, hogy nem ok nélkül látogatott meg engem. Sőt! Most érzi, elérkezetnek az időt, hogy bosszút álljon azért, amiért elárultam őt…
"- Destiny! Ezt mégis, hogy tehetted? Hiszen megígérted!
- Sajnálom, de szerintem joga van tudni arról, amin most keresztülmész! - próbáltam védekezni, de Hayley teljesen megmakacsolta magát.
- Hát nem érted?! Mindent tönkretettél! Most már soha többé nem fogom látni Dave-t… - roskadt le a kanapéra, arcát a kezébe temette és keserves zokogásba kezdett.
Leültem mellé, és a vállát simogatva próbáltam nyugtatni. De ő, amint megérezte a kezem, felkapta a fejét és elhúzódott tőlem.
- Sajnálom. Én mindig itt leszek melletted!
- Nem, nem akarom, hogy itt légy! Azt akarom, hogy tűnj el az életemből, örökre… Ezt még nagyon meg fogod keserülni, Destiny. - mondta, azzal egy erőteljes mozdulattal becsapta az ajtó."
Gyorsan elhessegettem a rám törő emléket és intettem az angyalnak, hogy üljön le, velem szemben.
- Tudom, hogy tudsz az unokatesómról, és biztos azzal is tökéletesen tisztában vagy, mit keres itt.
- Ami azt illeti, tényleg tudom. De semmit sem mondhatok, hiszen az egy emberi sors feltárása lenne! Minden meg van írva és azon nem változtathatunk.
- Igen?! És az hol volt megírva, hogy engem elüt egy autó és szellemként élem hátralévő napjaimat, ráadásul úgy, hogy szerelmes is vagyok… Mert állítólag ez nem így volt betervezve.
- Igen ez igaz. De a te helyzeted más! Te csakis magadnak köszönheted, azt, ami történt.
Anael rávilágított a lényegre: mindennek a kulcsa a vacsora közben lejátszódó beszélgetés. Ha akkor este nem kerül szóba az anyám, akkor még most is ember lehetnék…
- És van valami módszer arra, hogy visszacsináljuk? - kérdeztem és reménykedtem egy pozitív válaszban.
- Egyelőre pont ezen dolgozom. Találnunk kell egy "kiskaput", amivel mindent megváltoztathatunk!
Anaelel hosszasan beszélgettünk, hátha sikerül kitalálunk valamit… ám egyelőre egyikünknek sem volt használható ötlete.
De én még csak egy pillanatra sem tudtam kiverni a fejemből Hayleyt! Valami belülről azt súgta, semmi jóra nem számíthatok… Bár azért abban biztos voltam, annyira nem elvetemült, hogy valamit a kórházban fekvő testemmel műveljen. Sokkal inkább elképzelhetőnek tartottam, hogy "hátba" akar támadni! Csakhogy eddig nem sikerült kitalálnom, mit tervez pontosan…
Nem sokkal később már újra csak én, és a gondolataim maradtak a szobában. Ismét mindent az a nyomasztó csend járt át. Egyedül maradtam! Szörnyen egyedül…
Sziasztok
VálaszTörlésJó kis feji volt, viszont nem látom az értelmét, (persze azon kívül, hogy tovább húzzátok az idegeinket). Bocsi. Nem haladtunk előbbre. Azt eddig is tudtuk, hogy Dess egyedül van, a részletek a múltból pedig más fejezetbe illesztve is megtudhattuk volna. Anael megjelenése se vitt előre.
Jó volt a feji tényleg, csak egyenlőre az értelmét nem látom, az időhúzáson (ami tényleg nagyon-nagyon gonosz dolog) kívül.
Épp ezért még izgatottabban várom a kövit!
Puszi
Vehpotse
Sziasztok!
VálaszTörlésNos, tetszett a fejezet, bár én olvastam volna hosszabban a beszélgetést Anael és Destiny között. Miért nem írtatátok le egy kicsit a találgatást, vagy valamit még?
Igazából ez az, ami engem most megragadott, és a múltbéli visszaemlékezés. Tetszett, hogy többet megtudhattunk, bár valahogy én is így képzeltem el azt, ami közöttük lejátszódott. Én igazából arra lennék kíváncsi, hogy Hayley hogyan élte meg, a belső változásokra, az okokra, a miértekre, a hogyanokra.
Úgyhogy kíváncsian várom, hogy miként tovább! Mert kíváncsi lennék arra, hogy Destiny mit fog most tenni azon kívül, hogy ül egyhelyben.
Puszi: Nocy
Szia drága! :)
VálaszTörlésMeglepi :) bizony, itt vagyok és mostantól rendszeresen számíthatsz rám - ha más nem is ír neked akkor majd én :P - DE szerencsére még itt nem tartunk! A jó hírem az, hogy úgy néz ki a kommenteléssel adódott problémám már a múlté :P Mivel csak mint ötletgazda voltam jelen a történetben és bár nagyon jól tudom a végét, azért leírom neked majd szépen részről részre a véleményem és igyekszem majd meglepödni is :D
Térjünk is rá a lényegre: Én nem éreztem feleslegesnek a fejezetet. Bár így könnyen beszélek... de az, hogy Dess ennyire egyedül érzi magát, még lehet egy döntésének a fejleménye, ami merőben meghatározza a jövőjét :) aztán ki tudja...
A számot is hallgattam közbe és nagyon átjött az egész fejezet hangulata, kellően elkomorultam. Szóval kéne egy kis happy rész mostmár :) (vagy menjek most és bámuljak Gossipot élén Chace drágámmal?? Mert az úgyis feldob :) )
De most komolyan, elég kilátástalan Dess helyzete, ha jobban belegondolok. És most még Hayley is be akar kavarni... my god, mik leszenek még itt...
A kis visszaemlékezések tetszettek, szerintem bele is illettek a szövegbe. Az ajándékot megnézném szívesen -> értsd: tessék valamit szerkeszteni :P na jó, nem muszáj :D
Ami az előzetest illeti, gonosz vagy és profi :) még csak véletlenül se derüljön ki a lényeg, ugye? Nem baj, már nem kell sokat várni :D
Azt hiszem, most ennyi, így is hosszúra sikeredett.
Ja és ne felejtsd el, hogy te frisselsz, ahogy megbeszéltük :D enyém a 30. :D na vajon miért?? :D
Vasárnap újra írok :)
xoxo: Csillud
Szia Vehpotse!
VálaszTörlésAzért örülök, hogy egy kis pozitívumot is sikerült találni a fejezetben. Teljes mértékben igazat adok neked abban, hogy egyelőre (hangsúlyozom: EGYELŐRE) nem látod értelmét a fejezetnek. De ez majd a későbbiekben nem lesz így! :) Legalábbis remélem, hogy még emlékezni fogsz erre a részre, ha majd erről a hihetetlen magányról lesz szó! :D
Kedves Nocy!
Hát… őszintén szólva: fogalmam sincs! Lehet, hogy abban a pillanatban nem jutott eszembe hosszabb párbeszéd… :) Úgyhogy most be kell érnetek ennyivel.
El se hiszed, hogy beletrafáltál: ugyanis Csilla is azt javasolta, legyen egy Hayley szemszög… csakhogy én voltam az, aki ezt nem akarta. De igazából magyarázatom reális nincs, hogy miért. Egyszerűen csak nem akartam, egy kiugró részt, ami elüt a többitől… ;)
Nem fog sokáig tétlenkedni, ezt ígérem! :D
Hopp, egy Csilla! Hát te???
Először is nagyon örülök Neked, és tényleg meglepődtem! ;) De mivel most már tudom az okát (a lustáságomnak hála… hogy nem vagyok képes időben válaszolni a komikra…) Kíváncsian várom a hosszabb kifejtéseidet, amit nagyon mellőztél, akkor, mikor elolvastál egy-egy kész fejezetet… Szóval itt most mindent bepótolhatsz! :D
Hát nagyon szépen köszönöm a szép szavakat, mind a fejezetre, mind rám értve! :)
Örülök, hogy ennyire eldobtad magad a fejezettől, de azért remélem nem lombozta le a kedved túlságosan a rész, de tudok egy tuti receptet:
Hozzávalók: Gossip girl 3. évad + Chace Crawford = jó szórakozás!!! :D
Sziasztok, Ivett