24. Fejezet

Sziasztok!

Ez a hét biztosan hosszabbnak tűnt, mint az előző, mivel most csak egy hét után érkezett meg a friss rész. De ne erről beszéljünk, hanem essen pár rövidke mondat a fejezetről... ;)

Megtörténik az első találkozás, és, hogy mi lesz a folytatást arra is fény derül! Destiny nem véletlenül mondta a 22. fejezet végén: "Ne, csak ezt ne!!!" :) Nem túl jó, ha egy rokonnal rossz a viszonyod, mert ez nagyon a visszájára fordulhat... Gondolom sejtitek kiről is van szó, és avval sem okozok nagy meglepetést, ha kijelentem: főszerepi címmel tűntetjük ki, a drága, kis unokanővért.

De én nem szeretnék senkit sem befolyásolni, Mindenki döntse el mennyire szimpatikus neki Hayley. :)

Az ajánlott zene: Joe Jonas: Gotta find you

Jó olvasást! :)

24. Fejezet - Robert szemszöge

Csábítás

Magabiztosan lépdeltem Destiny szobája felé. Bár fogalmam sincs, miért teszem! Mióta visszatértek az emlékeim vele kapcsolatban, csak arra vágytam, hogy újra láthassam őt.

Pontosan tudtam, egyelőre semmi esély nincs arra, hogy visszajöjjön, és ismét velem legyen… Pedig erre lett volna szükségem. Senki és semmi másra, csak Destinyre! Muszáj lesz kitalálnom valamit, amivel ismét magam mellett tudhatnám. Ugyanakkor biztos voltam benne, hogy itt most nem lesz elég egy ígéret, hiszen a bizalmát már egyszer eljátszottam.

A gondolatmenet végéhez érve, megálltam az ajtó előtt. Benyitottam a szobába, majd rögtön be is zártam magam mögött. Lassan az ágy felé fordultam, és csak ekkor vettem észre, hogy nem vagyok egyedül…

Rajtam kívül, egy fiatal nő volt ott, és Destiny ágya végénél állva, egyenesen rám nézett. A magabiztosságom már cseppet sem volt már akkora, mint amikor ide indultam. Tovább lépdeltem az ágyhoz, miközben én is a lányt néztem.

- Szia. - köszönt kedvesen, amit természetesen én is viszonoztam egy kézfogás kíséretében. Volt egy halvány sejtésem arról, hogy ő valószínűleg tudja, ki vagyok, de nem akar ezzel nekem kellemetlenséget okozni. Ennek én mindenképpen örültem, viszont nagyon kíváncsi lettem, hogy ki ő, mert még sosem láttam itt.

- Ne vedd tolakodásnak, de megkérdezhetem, hogy honnan ismered az unokatesómat? - szakította félbe a gondolatomat.

- Pontosan én is valami hasonlót szerettem volna megtudni rólad. Tehát akkor te az unokanővére vagy? - kérdeztem, mire ő bólintott. - Én pedig Robert, de azt hiszem ezzel te tisztában vagy. Destinyt pedig csak nemrég ismertem meg, de mostanában elég sokat látogatom.

- Értem. - mosolygott. - Az én nevem Hayley Sparks. Én csak a napokban tudtam meg, Chace-től a történteket és amilyen hamar alkalmam nyílt, ideutaztam.

Sok kérdést vetett fel bennem, az, amit és ahogy ezt Hayley előadta. Természetesen rögtön összeállt bennem, hogy ő az a személy akit Ashley látott Chace-el, és amiért majdnem szakítottak. Akkor nem értettem Asht, de most, hogy már a saját szememmel láttam, nagyon is megértem a viselkedését. Hayley igazán gyönyörű, fiatal és szép…

Könnyen lehet, hogy még engem is meghódíthatna… Csakhogy a szívem jelen pillanatban másért dobog!

Egy lányért, akinek többször is megvallottam az érzelmeimet, amik egyelőre viszonzatlanok voltak. Ennek ellenére sehogy sem tudtam őt kizárni sem a fejemből, sem pedig a szívemből. És a lány, akit egyedül csak én láthattam, és beszélhettem vele, mikor ő maga kómában fekszik.

Hiányzik, borzasztóan hiányzik… Az összes érzelmet elfojtotta bennem ez az érzés, és sehogy sem tudtam fölé kerekedni! Szükségem van rá, azzal ellentétben, hogy neki rám már nincs.

A gondolataimat újra Hayley szakította félbe és én kénytelen voltam elfordítani a tekintetemet Destinyről. Ám észrevétlenül a kezembe vettem az övét…

- Sajnálom, egy kicsit elmerengtem. Mit is mondtál?

- Az érdekelne, Te, egy ekkora sztár, hogyan ismerte meg az uncsitesóm. Nagyon kíváncsivá tett, az, ahogy rá nézel és sunyin megfogod a kezét. - kacsintott rám, majd az összekulcsolt tenyeremre pillantott.

Először kissé zavarba jöttem, majd mikor megértettem a kijelentésének hátterében rejlő ki nem mondott tartalmat, az önbizalmam egy csapásra visszatért. Egyáltalán nem azzal törődtem, hogy valamilyen választ adjak a kérdésére, hanem annak megfejtésével… Az a hangnem és a huncut mosoly, ami a szája szegletében bujkált, sokat elárult róla. Olyanná vált számomra, mint egy nyitott könyv, aki épp most tárta ki magát nekem.

A legelső, ami feltűnt, hogy valószínűleg nincs jóban Destinyvel. Nem tudtam miért, de hirtelen úgy éreztem meg kell őt védenem! Éppen ezért úgy fűztem a beszélgetés további fonalát, hogy többet megtudjak erről a bizonyos Hayley Sparksról!

- Ez hosszú történet. - válaszoltam közömbösen.

Ennyi idő alatt is tökéletesen sikerült kiismernem, így nem volt nehéz kitalálni, mivel fog előrukkolni.

- Nekem van időm!

- Talán nem ez a legmegfelelőbb hely…

- Igazad van. Mit szólnál, ha elmennénk egy hangulatos kis kávézóba? - vetette fel a "spontán" ötletet, és közelebb lépve hozzám, elsétált előttem az ajtó irányába.

Őszintén szólva, pontosan ez volt az, amit el akartam érni. Látványosan flörtölt velem, ugyanakkor ezzel, ha még ő nem is tudott róla, belátta, hogy egy cseppet sem érdekli az unokatestvére állapota. Már csak egyetlen dolog volt, amit nem értettem: miért?

Pontosan tudja, hogy nem vagyok közömbös Destiny iránt. De ő mindenképpen el akar csábítani tőle. Kíváncsi lennék, miért? Mi történhetett kettőjük között a múltban, ami miatt bosszút forral… Mert abban teljesen biztos voltam, hogy nem csak arról van szó, hogy tetszem neki. Ennél sokkal többről…

Látványosan lehajoltam Destinyhez, majd az ajkamat a homlokához érintve egy hosszúra nyúlt puszival búcsúztam el tőle. Aztán tovább alakítva a mit sem sejtő férfit, Hayley után indultam, aki a kitárt ajtóban várt engem. Követtem őt, egészen a kórház kijáratáig.

- És most, hova? - érdeklődtem.

- Kocsival vagy? - válaszolt a kérdésre, egy kérdésre.

- Igen.

- Remek, akkor menjünk a Les Deux-ba.

Egy újabb elszólás… ugyanis az imént említett szórakozóhelynek semmi köze egy hangulatos kis kávézóhoz!Egyre inkább kezdett unszimpatikus lenni ez a lány, de én, mintha semmit sem vettem volna észre, tovább játszottam a szerepemet.