Sziasztok!
Igen, igen! Jól látjátok, hoztam nektek egy új fejezetet!
Mivel olyan nagyon szorgalmasak voltatok és 5 komit két nap alatt összehoztatok + Csillu is írt egyet, úgy gondoltam én is megleplek Titeket valamivel, ha Ti már így megleptetek engem! ;) De nem szeretnék felesleges dolgokat írni, úgyhogy egy kicsit nézzük, mi várható a 22. fejezetben!Destiny szemszög következik, és ha nagyon figyelmesek és ügyesek vagytok, akkor már meg is kaphatjátok a választ arra, hová tűnt el olyan hirtelen Robert az előző fejezetben… :) De mindenekelőtt (vagyis inkább ez is csak a fejezet végén derül majd ki), érkezik hozzánk egy új szereplő… De hogy ki is ő valójában, bár már utalás történt rá, egy másik részben derül rá fény! :)
Remélem kellő képen felcsigáztalak benneteket, úgyhogy már csak annyi van hátra, hogy jó olvasást kívánjak!
Csók, puszi: Ivcsi
Ajánlott zene: Christina Aguilera - Hurt
22. Fejezet - Destiny szemszöge
Rég látott ismerős
Hallgatva Robert és Chace eszmecseréjét, többféle érzés kerített hatalmába.
Elsősorban elérzékenyültem.
Mindketten úgy beszéltek rólam, mintha valami csoda lennék. És itt most egyáltalán nem arról van szó, mi vagyok én ebben a pillanatban. Sokkal inkább, az emberi énemet fényezték, hisz Chace nem hitt saját szemének, mikor felfedtem magam előtte.
Másodszor pedig, szomorúságot éreztem. Az a sok szép, amit Robert mondott rólam nagyon megható volt. Szomorú voltam, mert ezeket a dolgokat én már soha nem hallhatom tőle, szemtől szemben.
Bár az elhatározásom még mindig szilárd volt, hiányzott az a férfi, aki bár az első volt az életemben, mégis nagyon könnyen megnyíltam előtte.
És nem utolsó sorban, borzasztóan hiányzott a bátyám. Az a sok bolondozás, szeretet és csak az együtt töltött napok, amiben három évvel ezelőtt bőven volt részem!
Ám a gondolataimból hamar kizökkentett egy mondat, ami, bár még mindig rólam szólt, teljesen új információval szolgált.
- Ez furcsa… - közölte Chace. - Pedig esküdni mernék, hogy Destiny itt volt és ezt a látogatása után találtam.
- Destiny a kórházban fekszik. Lehetetlen, hogy láttad őt! - halottam Robertet.
Őszintén reméltem, hogy ezt nem gondolja komolyan. Amit mondott, hatalmas hazugság volt, és ezt mindkettejüknek tudniuk kellett volna…
- … a testvéred kómában van, és tudtommal senki sem értesített, hogy ma felébredt volna. - mondta tovább Robert.
- Igazad van. Befejeztem! - kezdett mentegetőzni a bátyám. - Feltehetnék még egy kérdést?
Pár perc kínos csönd következett. Aztán Robert végül beleegyezett és én is kíváncsian vártam azt a bizonyos kérdést:
- Tisztában vagyok vele, hogy már beszéltünk erről, de azért mégis csak kíváncsi lennék. Ne vedd sértésnek, de ha mindössze egy napig ismerted Destinyt, akkor miért olyan fontos ő neked?
Szeretem! - gondoltam magamban. Bár soha nem volt alkalmam bevallani Robertnek, mégis éreztem. Ám most, amint megfogalmazódott bennem ez a szó, azon nyomban meg is bántam. Az ő hallgatása mindent világossá tett számomra…
Éreztem a levegőben terjengő feszültséget… Sem Robert, sem pedig Chace nem szólalt meg. Bár kíváncsian vártam mi lesz Robert válasza, ugyanakkor nagyon is féltem!
A hallgatása, még jobban elkeserített és egyre csökkenő önbizalommal figyeltem a további eseményeket:
- Mert, nagy hatást tett rám, az alatt a vacsora alatt. Egészen addig… - kezdte Robert, de Chace hirtelen félbeszakította:
- Amíg?
- Amíg, el nem ment az étteremből. Érzékeny pontra tapintottam.
- Anya. - mondta a tesóm csendesen.
- Igen. És ez után történt a baleset… - bármennyire is próbálta leplezni, a hangja elcsuklott.
Erős volt a késztetés, hogy meglessem az arcát, vagy a gyönyörű kék szemeibe nézzek. Így látatlanba is biztosra vettem, hogy fáj neki az, amit tettem…
Több óra telt el, s a fő téma még mindig én voltam. Chace felemlegetett egy-egy gyerekkori emléket, Robert pedig azokat a momentumokat festette le a bátyám előtt, amelyek ismeretlenek voltak előtte.
Annyira elmerültem, hogy észre sem vettem a lakásban lévő csöndet. A fiúk hangja egyik pillanatról a másikra szűnt meg. Óvatosan kimerészkedtem az eddigi rejtekemről, de ezzel is csak alátámasztottam az imént megállapítottakat: a szoba teljesen üres volt. Sem Chace-t, sem Robertet nem találtam sehol!
A tekintetem az asztalra tévedt, ahol ott volt a kis ékszerdoboz. A kezembe vettem és felnyitottam a fedelét. A nyakláncom benne díszelgett…
Emlékek tömkelege jutott eszembe, ám ezekkel mit sem törődve, egy hirtelen elhatározásból, néhány másodperc elteltével, már a kórházi szobámban álltam.
Elmerülten néztem magamat, az ágyon fekvő tehetetlen testet. Majd egy kis idő elteltével, meghallottam egy hangot, ami csak egy ember lehetett! Robert közelített a szoba felé.
Az ajtó irányába fordultam, ahol éppen akkor lépett a szobába egy fiatal nő…
Most is, mint mindig csodálatosan nézett ki. A sötétbarna haja, egyenesen omlott le a vállán és a ruha, amit viselt, kifogásolhatatlan volt. Az arcán sokat sejtető mosoly tűnt fel. Ám ez a mosoly nem kedvességet, vagy örömöt tükrözött…
Lassan az ágyhoz sétált, és pillanatok alatt megváltozott meg az arckifejezése: önelégült vigyorra húzódtak ajkai. Ismertem őt, már nagyon régóta!
És akkor, hirtelen minden összeállt. Róla beszélt Chace, mikor valamiféle rokont említett. Az unokanővérem jött hozzám látogatóba, és én tudtam, hogy nem jószántából tette! Valamit tervez ellenem…
Ekkor, az ajtó újra kinyílt és az én számat egy kétségbeesett sóhaj hagyta el:
- Ne! Csak ezt, ne! - azzal, amint kimondtam, eltűntem a szobából.
SZIASZTOK!
VálaszTörlésKÉT NAP ALATT ELOLVASTAM AZ ÖSSZES RÉSZT. MINDENHOL AZ ÉRDEKES GOMBOT NYOMTAM, MERT NAGYON-NAGYON AZ. ÉS NAGYON JÓ IS.
ÉN NEM HISZEK A SZELLEMEKBEN, ÉS NEM IS FOGOK SOHA, BIZONYOS OKOK MIATT, DE NAGYON JÓL TESZED A DOLGOD A TÖRTÉNÉSEKKEL, ÉS SZÁMOMRA KÜLÖN ÖRÖM, HOGY SZÁMODRA IS FONTOS A RENDSZRESSÉG A FRISS FEJEZETEKNÉL.
ÖSSZEGEZVE:MIND A TÖRTÉNET, MIND AZ EGÉSZHEZ VALÓ HOZZÁ ÁLLÁS POZITÍV ÉS NAGYON JÓ.(CSAK EZTET TUDOM ISMÉTELNI)
MINDEN JÓT ÉS CSAK ÍGY TOVÁBB.
ÜDV:ILA
Sziasztok :)
VálaszTörlésNagyon tetszett, bár nem történt benne sok minden. Kíváncsi vagyok mit tervez Robert.
Múltkor írtad az összegzésbe hogy a fejezet ízelítőhöz nem írunk semmit, nah én írok most. Szerintem Destiny múltjából egy emlék foszlány. De ki az a Hayley? Valószínű ő az unokanővére. És honnan késett el? Mit felejtett el? Kíváncsi vagyok, úgy hogy légyszi hozd minél hamarabb a fejit.
Jah és Kellan mikor bukkan fel ismét?? Remélem hamarosan. Már hiányolom!! Várom nagyon. Puszi
Sziasztok!
VálaszTörlésÚjra itt vagyok, és remélhetőleg nem leszek megkövezve ezért:D
Na, de komolyra fordítom a szót, és kezdem azzal, amivel mindig: még mindig tetszik a sztori, ez természetes :) Még mindig a Destiny szemszögekkel tudok jobban azonosulni, és még mindig szeretem, ha a fejében járhatok.
Érdekes volt, ahogy gondolkodott, és ahogy képes volt még így is"kiszállni a testéből". Remélem, értitek, hogy mire gondoltam :D
És ez a végén, az az unokanővérke... egy újabb érdekes szál, amire kíváncsi lennék bővebben. Miért gondolja az Des, hogy rosszat jelent? Történt valami a múltban? Ha igen, akkor mi? És miért akar bárki is rosszat a saját rokonának?
És most befogtam, és annyit írok, hogy várom a folytatást, csak így tovább!
Nocy
Sziasztok
VálaszTörlésWow köszi a korai fejit. Nagyon tetszet, és a vége... Legalább annyi kérdésem van, mint Nocy-nak. :) Ki ez az uncsitesó? Mi történt ami miatt rosszat akar Dess-nek, legfőkeppen meg, hogy mit csinált??? Alig várom a kövit!
Puszi
Kedves Ila!
VálaszTörlésElőször is köszöntelek a köreinkben és remélem a továbbiakban is velünk maradsz! ;)
Másodsorban nagyon boldoggá tesz, hogy ennyire tetszik neked az egész, ahogy csináljuk. Ez számomra is egy nagyon pozitív visszajelzés. Ahhoz pedig őszintén gratulálok, hogy két nap alatt elolvastad a fent lévő fejezeteket… :D
Szia Meli!
Azért annak ellenére, hogy tényleg nem volt annyira izgalmas ez a fejezet, örülök, hogy tetszett. DE őszintén szólva, már kíváncsi voltam mikor bukkan fel újra az a bizonyos kérdés: Hol van már Kellan? xD Majd ő is a színre lép… egyszer… igazándiból, most így konkrétan nem emlékszem! :)
Azt viszont, hogy mi lesz a következő fejezetben, tökéletesen eltaláltad! :D
Szia Nocy!
A tőlünk kért kommentre válaszolva, egyáltalán nincs bennük harag azért, amiért hangot adtál a véleményednek. Csupán csak én is meg szerettem volna védeni magamat, mivel nem volt bennem semmi akarat, hogy lemásoljam Stepheni művét! :)
És akkor most térjünk át a mostani kommentedhez: természetesen nagyon örülök, hogy itt vagy! :D
Az unokanővérke szál – ahogy te nevezted – még bőven tartogat meglepetéseket… :P Úgy látom te is ráéreztél valamire, és hogy mi is az a következő fejezetből ki is derül.
Nem kell befognod, mert imádom olvasni a gondolataidat a fejezetekkel kapcsolatban, úgyhogy írj csak nyugodtan! ;)
Kedves Vehpotse!
Te is nagyon jó ráéreztél, mivel az uncsitesónak lesz még bőven szerepe… És, hogy mi is történt a múltban, az a következő fejezetből ki is fog derülni! :D
És még annyit, hogy képzelheted én mennyire örültem, hogy frisselhetek, hiszen Ti egy kicsit összekaptátok magatokat! ;)
Sziasztok: Ivcsi