28. Fejezet

Sziasztok! Vasárnap lévén íme a következő fejezet :) mint ahogy Ivett említette kicsit csereberéltünk, bár nekem a mostani és az utána lévő kettő a nagy kedvencem, igen persze, hogy Chace miatt ;) Próbáltam minnél hamarabb hozni, de azt hiszem Ivut még így sem tudom lekörözni :) A mai részben végre megtudjátok, hogy ténylegesen mi is történt Hayley és Rob között azon az ominózus éjszakán... Valamint Robert "menekülőre fogja" Chace elől :P de amint a címből kiderül, elég sok minden fog történni, így nem is részletezném tovább. Ha már elolvastátok a fejezetet, örülnénk ha nyomot hagynátok magatok után egy komment vagy pipa formájában, ki tudja, hátha kaptok hétközbe egy bónusz fejit :P dehát ez még a jövő zenéje és nem csak rajtunk múlik Ajánlott zene: Enrique Iglesias - Wish I Was Your Lover { a számot belinkeltem chaten, amíg a lejátszóba nem kerül be onnan tudjátok elérni :) } Nem maradt más hátra, minthogy kellemes olvasást kívánjak! Puszi: Csillu 28. Fejezet - Robert szemszöge Hazugság, hiba és egy vallomás Hosszú percek teltek el… Hayley továbbra is hallgatott, csupán egy önelégült mosoly terült el az arcán. És ez a mosoly minden más érzelmet elnyomott. Semmit nem tudtam róla leolvasni. Engem, eközben egyre nagyobb feszültség kerített hatalmába. Az iménti magabiztosságomnak még csak a szikráját sem éreztem. Ehelyett, a félelem volt az, ami átvette az uralmat fölöttem. Eddig tudni akartam, mi történt, viszont ez a kíméletlen hallgatás teljesen eltántorított. Most már féltem attól, mit fog mondani Hayley… - Megcsókoltál. Láttam, ahogy Hayley szólásra nyitja a száját. A szavai eljutottak a fülemig. Hallottam őt, de nem akartam azt elfogadni. Képtelen voltam megérteni, az egyetlen szót, amit kiejtett nemrégiben. Megcsókoltam… Megcsókoltam… Megcsókoltam… Egyre csak ez a szó vízhangzott a fejemben. Nem tudtam szabadulni a gondolattól, miszerint én csókoltam meg őt! Merthogy itt nem azon volt a hangsúly, hogy csókolóztunk, hanem hogy ezt az egészet én kezdeményeztem… Most én voltam az, aki megnémult. Egyetlen hang sem hagyta el a torkom… Szótlanul bámultam magam elé. Az idő valami teljesen lényegtelen fogalommá vált számomra. Nem figyeltem azt, hány perc, vagy akár óra telt el. Ezekben a pillanatokba lehetetlen volt, hogy akár egy értelmes gondolat is megfogalmazódjon bennem. Csak ültem a kanapén, a tekintetemet a padlóra szegezve… Aztán hirtelen felpattantam. Ahhoz a szobához siettem, ahová Chace zárkózott be nem is olyan régen. Hallgatózni kezdtem… Chace beszélt, és valaki válaszolt is neki. Nem volt egyedül… Vele volt egy nő is. A hang, a lány hangja, egyre ismerősebbé vált! Biztosan tudtam, hogy kit hallok. Biztosan tudtam, hogy Destiny itt van! - Mi az? - kérdezte Hayley. - Semmi. - válaszoltam, ám nem fordultam felé. Ehelyett, egy gyors mozdulattal lenyomtam a kilincset… Az ajtó zárva volt! Elléptem az ajtó elől, de még ugyanabban a másodpercben villámcsapásként hasított belém a felismerés: Destiny itt volt, és beszélt Chace-el… tehát akkor Chace mindent tud. Szó szerint mindent! Amilyen gyorsan csak lehet, el kell tűnnöm innen. - Robert, várnál egy percet? - szólt utánam Chace, én pedig megtorpantam. - Azt hiszem, lenne miről beszélnünk. - Igen? - adtam az ártatlant, miközben megálltam Chace előtt. - Igen. - Csak akkor vagyok hajlandó bármit is mondani, ha ketten maradunk a szobában! - mondtam és jelentőségteljes pillantást vetettem Hayleyre. - Rendben, már itt sem vagyok! - közölte az említett, és kifelé menet magához vette a táskáját, a kabátját és egy "sziasztok" után, kilépett a lakásból. Pár pillanatig még kínos csend honolt a nappaliban, majd ezeket halk léptek zaja törte meg. Mindketten leültünk a kanapéra, egymással szemben. - Szóval? - kezdte Chace. - Szóval, mi? Neked kell tudnod, hogy mit szeretnél hallani tőlem. - Robert! Szerintem mindketten tudjuk, hova akarunk kilyukadni. Szóval ne kerülgessük a forró kását, hanem térjünk a lényegre. - Rendben. Láttad Destinyt, igazam van? - Pontosan… Csakhogy képtelen vagyok megérteni, hogy történhetett. De legfőképpen az érdekelne, miért hazudtál a szemembe? Nem esett nehezemre megfejteni, mire céloz Chace. Arra a reggelre, mikor meglátogattam Ashley miatt… és ő megmutatta nekem a nyakláncot. Én akkor letagadtam az igazságot! De most, kénytelen voltam beavatni őt mindabba, amit csak tudni szeretett volna. - Huhh! - érkezett az első reakció. A legtöbb, ami tőlem telt, az egy egyszerű bólintás volt. Ahogy beavattam a részletekbe, melyeket eddig rajtam kívül csak Kellan ismert, én is átéltem ezeket a momentumokat. Bármennyire is küzdöttem az érzéseim ellen, képtelen voltam kitörölni bármit is magamból. Még mindig Destinyt akartam visszakapni… - Ez, az egész… hihetetlen! Tehát akkor a tesóm most egy szellem. Te pedig, és egyszer én is láthattam. - Igen, valahogy így. - Itt van? - nézett hirtelen rám. A szemében bizakodást fedeztem fel, ám ez pillanatok alatt vált semmissé: - Nincs! Chace, van valami, amit még tudnod kell. - kezdtem bele, de össze kellett szedni a gondolataimat, hogy lehetőleg érthető magyarázatot adjak. - Destinyt már egy jó ideje nem láttam. Volt egy hibám, aztán kaptam egy új esélyt, de azt a hibát ismét elkövettem és ezt már nem tudta megbocsájtani. Ha akkor Destiny nem állít le, ő most nem élne. Még ebben az állapotban sem… - Robert! Mire akarsz kilyukadni? - vágott közbe Chace, kissé idegesen. - Oda, hogy szeretem a húgodat. Szerelmes vagyok belé… De nem lehetek vele, mert ha megcsókolom, ő megszűnik létezni. Chace nem mondott semmit… Azt kívántam, bárcsak kiadná inkább magából azt, amit most érez! De nem, nem történt semmi ilyesmi. Szótlanul ült velem szemben és maga elé meredve mérlegelte az imént hallottakat.