31. Fejezet

Sziasztok!

Egy újabb vasárnap. Egy újabb fejezet. Március… Feltűnt milyen gyorsan telik az idő? A prológus még augusztusban került fel az oldalra, most pedig már március van. Ha belegondolok, számomra hihetetlen mennyi minden történt azóta…

Na, nem kell megijedni, nem ez lesz az utolsó fejezet, csak így március első hetében tartottam magamnak meg nektek egy nagyon rövidke kis összegzés! De ne felejtsétek el, mert az epilógus előtti köszöntőben folytatni fogom! ;) Már így is sokat írtam, és még csak most kezdek bele, mi is fog történni ebben – szám szerint – már a 31. fejezetben…

Szóval, azt már tudjátok, Destiny miként töltött el három hónapot. De, hogy mit csinált eközben Robert arra csak most derül fény. Vagyis egy kis részére, ugyanis az októberi és novemberi hónapot csak sejthetitek, hogy mivel telt… :) Tudom, – főként a kommentek alapján – hogy sokatokat felzaklatott Robert és Hayley szorosabbra fűzött kapcsolata. A válasz pedig nagyon egyszerű: Robert is csak pasiból van. Majd meglátjuk miként oldódnak meg a dolgok – de ez még a jövő zenéje! :)

Jó olvasást! pusz, Ivcsi

Ajánlott zene: Miley Cyrus – Who owns my heart?

31. Fejezet - Robert szemszöge

Kétségek között

December van.

Itt Los Angelesben ez semmiféle változással nem jár a nyárhoz, a tavaszhoz vagy az őszhöz képest, ám most mégis úgy érzem, mintha ez egy egészen más tél lenne. Valami megváltozott és én pontosan tudtam, hogy micsoda. Az életem az egyik percről a másikra fordult egy hatalmasat…

Bár még csak pár hete vertem ki a fejemből a régóta gyötrő érzést, rögtön követte őt egy másik… Minden annyira zavaros és kusza volt. Szívesen visszaforgattam volna a napokat, hogy legyen időm mindent alaposabban felmérni és megérteni. Mert az egész olyan gyorsan történt…

A nap erősen tűzött be az ablakon keresztül, bár még nem volt túl késő. Mint reggelente általában most is első dolgom volt, hogy a telefonom után nyúltam. Amint az órára pillantottam, egyből felültem az ágyban, majd, mint akit ágyúból lőttek ki felpattantam és a pólóm után kezdtem kutatni. Aztán a nadrágomat keresésére indultam…

- Hmm. Jó reggelt! – mosolygott rám az imént még mély álomban lévő lány.

- Sajnálom, nem akartalak felébreszteni. – magyarázkodtam, és közben egy puszit nyomtam az arcára. – De nekem most mennem kell.

Egyetlen szó nélkül rántott vissza maga mellé, és felém kerekedve, lassú, majd egy hevesebb csókokat váltottunk.

- Most már tényleg mennem kéne… - lihegtem, mikor éreztem, hogy a keze a nadrágom gombjával van elfoglalva.

- Rendben. – adta meg magát, és legördült rólam.

- Tényleg sajnálom! – leheltem egy utolsó csókot az ajkára…

Pár perc múlva már a BMW-el száguldottam Los Angeles utjain, majd leparkoltam Kellan lakása előtt. Felcaplattam a lépcsőn, egészen a negyedik emeletig, és bekopogtattam az ajtón.

- Késtél. – közölte Kel, mikor kinyitotta a bejáratot, majd egyből hátat fordított nekem és a kanapéra vetette magát.

- Tudom. Csak nemrég keltem fel… - kezdtem a magyarázkodást, és én is elhelyezkedtem a kanapén.

- Jól van, oké! Értem én.

Kellan vigyora pontosan tudatta velem, milyen mocskos gondolatok suhantak át az agyán. Persze én tökéletesen tisztában voltam vele, hogy ebből egyetlen szó sem igaz…

- Mondtam már, hogy semmi nem történt! Soha.

- Robert! Nem lehetsz ennyire töketlen. – csóválta a fejét, és még mindig mosolygott.

- Kellan! – utánoztam a hangleejtését. – Miért olyan nehéz megérteni, hogy az égvilágon semmi sincs köztünk, pár ártatlan csókon kívül?

- Lássuk csak! Több mint három hónapja ismered őt. Együtt éltek és látszólag teljesen bele vagy zúgva. Bár azt hozzátenném, hogy egy ilyen csajért ki ne lenne oda! – nevetett fel. – És te azt akarod beadni nekem, hogy még nem volt egy kis…

- Ezt most azonnal fejezd be! Nem és kész. Ha tovább folytatod, esküszöm, itt hagylak. – keltem ki magamból teljesen.

- Jól van, nyugi haver! Ha ezek után egyetlen szóval is megemlíteném Hayleyt, felhatalmazlak, hogy elhagyd a lakásom. Ígérem, nem fogok megsértődni. – mondta, teljesen komoly fejjel.

Most én nem bírtam… muszáj, volt nevetnem rajta.

- Kellan, te tiszta hülye vagy! – löktem oldalba, melynek hatására ő is hangos kacagásba kezdett.

Igazából fogalmam sincs, hogy miért hívott ide, de az egész délelőtt a viccelődéssel telt el. És persze volt egy csomó megbeszélni valónk, mivel már majdnem egy hónapja nem láttam Kellant. New York-ba kellett menni, egy reklám szerep miatt. Erről is részletes kifaggattam, na meg arról, hogy nála mi a helyezet a nők terén. Ha már engem nem hagyott békén, ő sem maradhat ki a jóból…

De nem tudtam meg túl sokat. Kellan hihetetlenül szűkszavúnak bizonyult, ami egyáltalán nem volt rá jellemző. Rögtön gyanítottam, hogy valamit titkol előlem.

- Mi az, Kellan? Ennyire szörnyű? – incselkedtem.

- Nem erről szó sincs! Csak még nagyon friss a dolog, és nem szeretném elkiabálni.

- Rendben. Értem! De ha esetleg komolyabbra fordul, mindenképpen be kell nekem mutatnod!

- Persze, megígérem. – zárta rövidre a témát.

Valami nagyon nem stimmelt vele, de úgy döntöttem hagyom… Ha el akarja mondani, akkor el fogja. Lehet, hogy csak idő kell neki. Legalábbis nagyon bíztam benne, hogy nem valami más van a dologban!

Másnap reggel, ismét, szerencsésen elaludtam. Mostanság ez szokássá vált nálam, pedig az éjszakáimat nagyrészt alvással töltöttem. Átfordultam az oldalamra és meglepve tapasztaltam, hogy Hayley nincs mellettem. Előhalásztam egy tiszta inget a szekrényből, majd a keresésére indultam.

A konyha irányából hangok szűrődtek ki, így hát elindultam felé… A pulton könyökölt, háttal nekem és épp telefonon beszélt valakivel. Nem akartam hallgatózni, ezért csináltam egy hátra arcot és a fürdőt vettem célba. Ám még ugyan abban a pillanatban meg is torpantam. Hayley az én nevemet ejtette ki. Kíváncsian fordultam vissza és az ajtófélfának dőlve hallgattam a beszélgetést.

- Biztos, hogy nem sejt semmit. – válaszolt Hayley, valószínűleg a telefon túloldalán lévőnek. – Nem bízol bennem? – vonta kérdőre az illetőt.

Néhány másodperces hallgatás következett, majd ismét megszólalt:

- Én is szeretlek. – azzal elemelte a mobilt a füle mellől és a konyhapultra rakta.

Annyira elmerengtem az imént hallottakon, hogy észre sem vettem, Hayley gyanakvó tekintetét.

- Szia. - köszönt egyszerűen, és egy bögre kávét nyomott a kezembe, a szokásos reggeli csók kíséretében.

- Mi volt ez? – kérdeztem és még engem is meglepett a hangomban csendülő kételkedés.

-Mire gondolsz? – kérdezte, ártatlanságot tanúsítva.

- A telefon… - mutattam az említett tárgyra.

- Óh, hogy az. Csak anyuval beszéltem.

- Rólam? – értetlenkedtem.

- Rólad is. Talán zavar? Már úgy szeretnének megismerni, személyesen is.

Zavart bólogatásba kezdtem. Nem értettem, hogyan inoghatott meg a bizalmam Hayley irányába. Hiszen ő mindig segített nekem és sosem tenne olyat, amivel fájdalmat okozhatna…

Visszaadtam a kezébe a bögrét, és újfent a fürdőbe indultam. Azt a pár percet, amit bent töltöttem, arra használtam, hogy alaposan átgondoljak mindent…

Már egy jó ideje nem jutott eszembe Destiny. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mi lehet most vele. Ha fel is ébredt már a kómából, valószínűleg nem emlékszik rám. És én már nem is akartam, hogy közünk legyen egymáshoz. Ő döntött úgy, hogy nekünk külön utakon kell folytatnunk. A sors nem egymásnak teremtett minket és ebbe mindkettőnknek bele kellett törődnünk… Persze nagyon nehéz volt kiverni őt a fejemből, de ebben sokat segített nekem Hayley. Ugyanis elmondta, mit tett vele Destiny és ezek után, már tabu téma lett köztünk.

Ám ma reggel, miután kihallgattam azt a bizonyos beszélgetést, valami kettétört a kapcsolatunkban. Legalábbis részemről biztosan… De nem értettem, miért hazudott volna nekem. Semmi értelme nem volt a felvetésemnek, éppen ezért arra jutottam, amíg nincs bizonyítékom ezzel kapcsolatban, nem teszek semmit.

Mintha semmi sem történt volna, visszasétáltam Hayleyhez, és jóízűen megreggeliztünk. Majd kényelembe helyeztük magunkat a kanapén és egy romantikus filmet kezdtünk nézni.

Csakhogy engem per pillanat sokkal jobban lekötött a karjaim közt fekvő lány, minthogy a két főszereplő vívódására figyeljek.

Hirtelen határoztam el magam, ennek ellenére biztos voltam a dologban. Az érzéseimmel már nem ennyire…

Óvatosan kisimítottam egy kósza tincset Hayley arcából, majd az álla alá nyúltam és finom magam felé fordítottam az arcát. Ő rám mosolygott, én pedig egyből birtokba vettem az ajkait. Újfent érkezett szenvedéllyel csókoltam őt, miközben egyre több ruhadarabtól szabadultunk meg. Akartam őt, legalábbis ebben a percben úgy éreztem…