Boldog Születésnapot – Összegzés 8.

Kedves Olvasóim! Örömmel jelentem, hogy a mai napon, a blog hivatalosan is egy éves lett.

Annyi minden kavarog most bennem. Nem is igazán tudom miről kéne írnom... De még mielőtt nosztalgiázni kezdenénk, engedjétek meg, hogy megosszam veletek a blog statisztikáját. Tudom, hogy mindenki ezzel jön, de jó látni ezeket a számokat... :)

·         57 bejegyzés;

·         310 komment, amiből a legtöbb egy fejezethez: 9, a legkevesebb pedig 0 vélemény volt;

·         19 rendszeres olvasó;

·         6538 fős látogatottság az EGY év alatt.

Szóval... miről is beszélhetnénk? – tehetem fel a kérdést. De vajon kinek?

Egy év után rájöttem arra, hogy igen kevés aktív olvasója van a blognak és nagyon kíváncsi lennék, hogy ki az aki olvas és ki az aki nem. Így egy nagyon egyszerű dologra szeretnélek kérni Titeket: nem kell komit írni, nem kell megijedni! :D Csupán annyi a feladat, hogy aki elolvasta ezt a kis bejegyzést, az nyomjon EGY pipát, az ’ELGONDOLKODTATÓ’ rubrika mellé! :) Köszönöm!

Komik:

Hmmm... Nem baj! Lesz ez még jobb is! :D

Mi történt ebben az egy évben?
Sok minden... Többek között részt vettem a számomra még kötelező oktatásban és közben nagy erővel a blogra koncentráltam. Aminek meg is lett a gyümölcse, hiszen egy teljesen önálló, saját történet született meg. Amiért köszönettel tartozom Csillunak, aki nélkül soha nem kezdtem volna bele! :)
Aztán novembertől-januárig nem írtam, de az írás nélkül már nem is tudtam elképzelni a napjaimat... A gondolatok folyamatosan kavarogtak bennem, mígnem összeállt a kép: én nem tudom elengedni így a történetet, éppen ezért nem egy új sztoriba, hanem a Szav folytatásába kezdtem bele. :)

És még bőven tartogatok meglepetéseket, úgyhogy tessék nagyon várni a hétfőt, hiszen érkezik a 15. fejezet.

És mivel ma „szülinapom” van, kedveskedek Nektek egy apró részlettel a következő részből, amivel búcsúzom is Tőletek. Szép nyarat, szép napot és még sok-sok évet kívánok így együtt, magunknak! :)) 

Puszi, Ivcsi

15. fejezet - részlet 

„- Mit eszünk? - kérdeztem kíváncsian, mikor felém fordult és lerakott elém egy tányért.

- Maximum egy vajas pirítóst.

- Micsoda? - az arcomról egyből letörlődött az iménti mosoly.

- Jól hallottad! - ült le velem szembe. - Egy hete így telnek a reggeleid. Szerintem épp itt az ideje, hogy elmenj egy orvoshoz. Muszáj kideríteni, hogy mi bajod van.

- Jó, de mi köze ennek a pirítóshoz? - húztam el a szám.
...

Mikor sikerült lenyugtatnom magam és elültetni a fejemben a reményt, hogy ez talán, csak egy tévedés, a még mindig a kezemben lévő telefonra néztem és rögtön tárcsázni kezdtem az orvosom számát.

Még a ma délután sikerült egy időpontot kicsikarnom. Egy perccel sem tudtam volna többet ebben a bizonytalanságban, nemhogy napokat várjak a vizsgálatra.

- Ugye eljössz velem? – néztem könyörgően Ashleyre, aki egy bólintással válaszolt, majd megölelt.”