9. Fejezet

Jóóó reggelt! :))
Bizony, bizony... Számomra is kicsit korai az időpont, de mivel nekem muszáj volt felkelnem, ezért úgy gondoltam (főként Vehpotse) a kedvetekben járok és még reggel megleplek Titeket egy friss résszel! ;)


Néhány szóban a fejezetről: Ahogy a cím is mutatja, ez a fejezet, tényleg a jövőről fog szólni... Chace komoly elhatározásra jut és ebből Destiny sem maradhat ki. :) Robert pedig egy ismételten hosszúra nyújtott próba után mesél egy kicsit Destinynek. Vajon ő az a nőnek, akivel a jövőjét képzeli Rob??? :))


Kellemes olvasást és nagyon szép hetet kívánok Nektek!
És ezúton szeretném Nektek megköszönni, hogy reagáltok az írásaimra - legyen az egy szösszenet, vagy egy fejezet! :) Hihetetlenül jól esik! Csak így tovább! ;)))


Csók, puszi: Ivcsi

9. Fejezet - Destiny szemszöge

Jövő

Reggel nagyon hamar kipattantak a szemeim. Igazán kíváncsi voltam, hová akar vinni Chace és hogy egyáltalán miért szeretne találkozni velem.

Mosolyogva keltem ki az ágyból, miközben a tegnap este emlékei bekúsztak az elmémbe.

Az ajkaimon éreztem Robert csókját, az érintését, ahogy finoman közelebb von magához…

Még soha nem váltott ki belőlem ilyen érzéseket egyetlen férfi sem, főleg nem ennyi idő eltelte után.

Tegnap már kétszer csókolóztam, egy majdnem idegen férfivel, ma pedig már alig várom, hogy újra láthassam a táncpróbán.

Az álmodozásomból a csengő hangja térített ki. Gyorsan berohantam az erkélyről és ajtót nyitottam a bátyámnak.

- Hová megyünk? - támadtam le egyből.

- Aki kíváncsi…

- Oké, felfogtam - vágtam be a durcát. - Kérsz valamit? - indultam a konyhába, majd újratöltöttem a bögrémet kávéval.

- Én is kaphatok? - kérdezte Chace. Úgy éreztem most ki tudnám belőle szedni, hová megyünk.

- Persze… de csak, ha beavatsz a tervedbe - somolyogtam.

- Csak ne lennél ennyire makacs! - csóválta meg a fejét mosolyogva. - Ékszerüzletbe megyünk… na, kaphatok kávét?

Szükségem volt pár másodpercre, míg összeraktam magamban Chace mondatait. Volt egy tippem, hogy miért akar odamenni, mégis kissé meglepett a bejelentése.

- Eljegyzed Ashleyt - mosolyodtam el, miközben a kezébe nyomtam egy bögrét. Bármennyire is szerettem volna kérdésként megfogalmazni a mondatom, sokkal inkább tűnt kijelentésnek.

Chace bólintott.

Olyan boldogság tükröződött az arcán, amit még sosem láttam rajta.

Nem sokkal később már az üzletben tanulmányoztuk a szebbnél szebb ékszereket.

- Ez gyönyörű… - mutattam az egyikre, mire a hölgy készségesen átnyújtotta nekem.

Akaratlanul is elképzeltem, ahogy ez a gyűrű az én ujjamra kerül…

- Egyetértek - vette ki a kezemből Chace a dobozkát. - Meseszép. Szabad? - kérdezte az eladótól, miközben kivette az ékszert és megfogta az én bal kezem.

- Természetesen - mosolygott a hölgy. Azzal Chace se szó, se beszéd, az ujjamra húzta a rózsaszín gyémántot. Ledöbbenve figyeltem az gyűrűs ujjamat. Mintha csak rám öntötték volna. De még fel se eszméltem, az ékszer már újra a dobozba került.

Amíg Chace az árról kérdezte a nőt, én tovább tanulmányoztam a pultot. Chace térített ki a merengésemből.

- Indulnunk kéne, ha nem akarsz elkésni a színházból - kacsintott rám, hiszen pontosan tudta, hogy közös táncpróbánk lesz Roberttel.

- Részemről mehetünk.

A kocsiban Chace nagyon csöndes volt. Nem sokkal később leparkolt a Music Center előtt, majd felém fordult amint észrevette, hogy már egy ideje figyelem.

- Mi az? - kérdezte.

- Biztos vagyok benne, hogy nagyon boldogok lesztek.

- Köszönöm - súgta és átölelt.

Ismertem már annyira a bátyámat, hogy tudjam mi áll a hallgatása hátterében. Nem biztos saját magában, de főleg Ash válaszában.

- Majd értesíts, hogy mi történt - somolyogtam, kiszállva az autóból.

Még intettem egyet, aztán a színház felé vettem az irányt.

Épphogy csak sikerült beérnem a próbaterembe. A tekintetemmel végigpásztáztam a nézőteret, majd pedig a színpadon állók között kezdtem keresni Robertet, ám sehol sem láttam. Kissé csalódottan vettem tudomásul, hogy nincs itt, mivel a koreográfus utasítására kezdetét vette a próba.

Beálltam a helyemre, a zene pedig azonnal felcsendült.

Amint vége lett az első táncnak, újra Robertet kezdtem kutatni…

- Csak nem engem keresel? - halottam meg a hangját, közvetlenül mögülem, majd éreztem, ahogy a vállamra nehezedik egy kéz.

Rögtön megpördültem és Roberttel találtam szemben magam.

- De, igen - mondtam és éreztem, ahogy pirulni kezdek.

Robert mélyen a szemembe fúrta a tekintetét, melynek hatására én sem tudtam levenni róla a szemem.

- Rendben - kiáltotta a koreográfus. - Akkor most nézzük a párost! - intett felénk.

Robert egyből a színpad közepére indult, ám én még mindig lefagyva ácsorogtam.

- Gyere!- tátogta Robert és magabiztosan rám mosolygott.

Néhány perc múlva már a karjai közt tartott. Robert, legnagyobb meglepetésemre, nagyon gyorsan tanulta meg az egyes elemeket.

Bár a gyakorlás kissé elhúzódott, észre sem vettem, hogy már milyen késő van. Csak akkor tűnt fel, mikor az öltöző ablakából szembesültem a kint lévő sötétséggel.

Gyorsan átöltöztem, majd Robert keresésére indultam. Bekopogtam az öltözője ajtaján, mire az azonnal kitárult előttem.

- Jössz? - kérdezte és kilépett a folyosóra.

- Robert - kezdtem. - Szerintem ezt el kéne halasztanunk. Ma már nagyon késő van.

- Aha, szóval menekülni akarsz?

- Nem! Erről szó sincs - mentegetőztem. - De most semmi kedvem sincs étterembe menni. Fáradt vagyok, izzadt és nyűgös.

- Rendben, akkor menjünk fel hozzám.

Elmosolyodtam az ajánlaton. Beleegyezően bólintottam, ő pedig átvette a cuccomat, majd a kocsija felé indultunk.

Roberttel sokáig beszélgettünk. Elsősorban az érdekelte, miért nem találkoztam a testvéremmel három éven keresztül.

Aztán egy teljesen más témát kezdett feszegetni:

- Van már valami elképzelésed a jövőddel kapcsolatban? - kérdezte teljesen váratlanul, mikor visszaült mellém a kanapéra és a kezembe nyomta a teámat.

- Köszi… Mire gondolsz pontosan?

- Hát, ha elvégezted a sulit, gondolom, szeretnél valami munkát találni…

- Persze. Az biztos, hogy továbbra is a tánc lesz a középpontban, de hogy pontosan mit szeretnék kezdeni az életemmel, arról fogalmam sincs - vontam vállat és belekortyoltam a forró italba. - És neked, van valami konkrét elképzelésed? - sandítottam rá a szemem sarkából.

- Ami azt illeti igen, van! - mondta büszkén.

- És? Meg is osztod velem?

- Tulajdonképpen három dolog van, amit mindenképen el szeretnék érni az életben.

Ez kezdett egyre izgalmasabb lenni, így teljes testemmel Robert felé fordultam, törökülésben elhelyezkedve a kanapén. Ezzel akartam biztosítani, hogy komolyan érdekel a dolog.

- Az első, hogy a karrierem felfelé íveljen. Tökéletesen tisztában vagyok azzal mit jelent a hírnév, hisz ugyanúgy ismerem a csillogást és a sötét oldalát is. Ennek ellenére sok emlékezetes pillanatot köszönhetek az effajta életnek. Persze néha nagyon idegesítő tud lenni, hogy az embernek nincs magánélete és minden lépését paparazzik követik… Ugyanakkor megvan a dolog pozitívuma is, ami szerethetővé teszi számomra ezt a szakmát!

Bólintottam, ezzel jelezve, értem, hogy mire gondol. Tudtam, hogy imádja ezt csinálni.

- A második egy szerető feleség… - félve emelte rám, eddig földre szegezett tekintetét. Akaratlanul is továbbgondoltam ezt a pillantás, holott lehet, hogy az egésszel nem is ezt akarta sugallni. - Tudod, én egy olyan családban nőttem fel, ahol a család a legfontosabb. A szüleim példája nagyban meghatározta az életről való elképzelésemet. És ebből következik a harmadik dolog. Ha már család, akkor nekem abba a gyerekek is beletartoznak. Mi hárman vagyunk testvérek és bár a nővéreim mindig újat húztak velem, elválaszthatatlanok vagyunk mind a mai napig…


az Ashleynek választott gyűrű: