Sziasztok!
Bizony, bizony újra itt vagyok egy rövid szösszenettel, mint az már megszokhattátok. Viszont most nem is annyira a blogról szeretnék beszélni... :) Igazából nem látom értelmét, hogy újra papolni kezdjek a kommentekről, vagy akár bármi másról.
Már lassan egy éve megnyílt ez a blog és én minden hétén boldogítottalak Titeket fejezettel. És nem kell megijedni, ez a továbbiakban is így marad... ;))
Néhányatokkal már egész kis közösséggé kovácsolódtunk és szeretném remélni, hogy egyszer azok is „bemutatkoznak” nekem, akik eddig még nem adtak magukról semmi jelet, bár ők is a bloghoz tartoznak. :)
Na, de ha már a közösségnél tartunk... :D Úgy érzem, vagyunk mi már olyan jó kapcsolatban, hogy megoszthatok veletek a blogon kívüli dolgokat is. Persze, csak, ha kíváncsiak vagytok rá... ;) (Aki pedig nem, akkor ő most abba is hagyhatja eme kis iromány olvasását.)
Szóval, egy kis „bemutatkozás” a részemről:
A valódi nevemet nem fogom elárulni, az maradjon meg azoknak, akik személyesen is ismernek! :)
Egészen ősztől, kora nyárig a középiskola padját koptatom, majd még egy teljes évig. De, hogy mit is kezdek magammal utána???
Aki rendszeresen figyeli a blogot, ők tudhatják, hogy újságírói ambíciókat dédelgetek. És ezen a nyáron teszek is azért, hogy egyszer majd az lehessek! :)) A Zsiráf Magazin gyakornoki programjában veszek részt és el kell mondanom, hogy egyáltalán nem unatkozom. Folyton történik valami és nagyon – nagyon élvezem a szerkesztőségi életet...
A Zsiráf egy online magazin (11 és 18 év közötti fiatalok számára), melyet vagy a facebook-on vagy a www.zsiraf.hu portálon érhettek el és olvashattok online.
És ha kíváncsiak vagytok az én írásaimra, akkor a június újság linkjét és cikkeimet kilinkelem az oldalra, ha megjelenik, viszont kisebb híreket már a portálon találtok, melyek között bőven akad az én munkáimból. :)
(néhány: http://www.zsiraf.hu/index.php?page=article&id=20187 , http://www.zsiraf.hu/index.php?page=article&id=20169 , http://www.zsiraf.hu/index.php?page=article&id=20191 , http://www.zsiraf.hu/index.php?page=article&id=20179 )
És mint említettem tele vagyok élményekkel: a héten találkoztam Istenes Bencével, akivel egy interjút készítettem a júliusi számba. Legközelebb pedig Magyarország egyetlen A kategóriás rock ’n’ roll párosával beszélgetek! ;) Már alig várom... :D
Huhh! Lehet, hogy ez egy kissé most hosszúra sikeredett, de szerettem volna megosztani veletek egy kis cseppet az életemből, ha már Ti ennyire mellettem álltok és folyton erőt adtok a történet folytatásában! :)
puszi, Ivcsi
Szia!
VálaszTörlésHűha, ez tök szupi! :DD
Lehet, hogy én vagyok túl maradi vagy kevés időt töltök a gép előtt (inkább az utóbbi), de én még nem hallottam erről a magazinról és ezen mostantól változtatni is fogok! :))
Bevallom, én is dédelgettem újságírói ambíciókat, de teljesen már felé vetett az élet, vagyis a szüleim, ezért is tanulok jogásznak. Halkan megsúgom, h utálom és elegem van az egészből. Én nem vagyok az a fajta, aki szeret egy helyben ülni és unalmas dolgokat csinálni. A szüleim viszont hajthatatlanok és csak azért is rám erőszakolják az akaratukat!
Nem is untatlak tovább, inkább grat Neked és óriási kalappal az álmodhoz! :))
Az írásaidra pedig mindenképp szakítok majd időt!! :)
Puszi
Minä
Szia, Minä!
VálaszTörlésEl sem hiszem, hogy van valaki, aki reagált! :) De ezt nagyon, nagyon szépen köszönöm!!! :D
Ne izgul, nagyon kevesen ismerik ezt az újságok, főként a Pestiek körében ismert, de egyáltalán nem vagy maradi. Viszont annyit még hozzátennék, hogy ez nem csak egy egyszerű diákmagazin, mint a Bravo, a Popcorn vagy akármi ilyen más... Azok már teljesen más irányba tartanak. A Zsiráf ennél jóval színvonalasabb! :))
Hányadik évedet taposodod a jogi karon??? :D Ne aggódj. Ha elvégezted, utána bármi mást is tanulhatsz!!! :D
És mellesleg - én is megsúgom - az én szüleim is (főleg anyu) nem pártolja annyira az újságírást, ezért is akarok bizonyítani, hogy megállom a helyem ebben a szakmában! :D És másodsorban piszkosul élvezem is!!! :D
Neked pedig nagy erőt és kítartást kívánok, ha már ennyire nem szereted... :))
Köszönöm a visszajelzést, ez nagyon jól esik!
puszi, Ivcsi
Hali!
VálaszTörlésÖrülök, h nem tartasz maradinak! :D
És szívesen reagáltam, mert vmiért megfogott, amit írtál! :)
Egyébként már csak egy évem lenne hátra, de úgy néz ki, h a halasztások miatt sajnos több lesz! :(
Azért köszi a biztató szavakat, igazán jól esett!! :DD
Te pedig tuti ügyes leszel az írásban, hisz ezt már itt bizonyítottad, bár tudom, h az teljesen más, de mutasd meg anyukádnak, h tudsz te, ha akarsz!! :DD
Puszi!
Sziaaa :)
VálaszTörlésÉn is reagálok rá :)
Tényleg tök jó és ügyes vagy, nekem tetszenek a cikkeid, a munkát meg élvezed az elmeséléseidből, szóval hajrá!!! :) Nehogy a szüleid megfosszák az országot egy ilyen tehetségtől :)
Ui.: azért egy Chace-es cikket még mindig nagyon várok :)
puszi