18. Fejezet

Sziasztok!

Mivel nem volt időm, hogy külön belefogjak egy összegzésbe ezért most itt a fejezet elején osztanák meg veletek pár, közérdekű információt, pontokba szedve. Lássuk mindjárt az elsőt:

1. A blog már a facebook-on is aktívan jelen van, és ha minél többen lájkoltok, akkor hamarosan egy, a bloghoz kapcsolódó nyereményjáték vár rátok! :) Az oldalon sávon kattintsatok a „facebook logó”-val ellátott képre!

2. Az előző összegzésben felkértelek benneteket, hogy vegyetek részt egy kis közvélemény-kutatásban. Az eredmény egy egészen szép – 13 – szám lett, amit ezúton is szeretnék megköszönni. Viszont ezt az utóbbi két fejezetnél nem láttam viszont. És ezt – őszintén szólva – nem tudom mire vélni. Ha már nem tetszik az, amit írok, akkor nem folytatom, csak mondjátok meg! Úgyhogy most nem egy hetet, hanem kereken 14 napot kaptok arra, hogy kifejtsétek a véleményeteket a fejezettel/fejezetekkel kapcsolatban.

3. Tehát ez az jelenti, hogy szeptember 12-én nem lesz a blogon új rész! A következő frissre szeptember 19-ig várnotok kell. Én pedig addig várok a kommentekre. Számbéli megkötés nincs, de tudjátok, hogyha szorgalmasak vagytok, akkor én is az leszek! ;))

4. Persze én sem vagyok makulátlan: a megválaszolatlan kommenteket még a mai napon megválaszolom, Minä-nak és Csillunak.

5. Utolsó pontkánt pedig csak annyit szeretnék megosztani Veletek, hogy Csillu jóvoltából az oldal két díjjal is gazdagodott. De mivel én kampányolok Benina mellett, ezért a díjakhoz adott feladatokban és a továbbításában sem veszek részt, csupán megosztom az olvasóimmal, hogy Nekünk ilyen is van! :)
Szóval, íme a díjaim:

És akkor néhány szó a fejezetről: Mint azt az előzőnél már megemlítettem egy folytatásos fejezetről van szó, tehát a 17. fejezet ezen a héten folytatódik. :)
A hangulat egyre fokozódik. Örömkönnyek vagy épp fájdalmas könnyek lepik el a szemeket. Egy gyönyörű kastély, két szerelmes és a násznép... kell más egy jól sikerült esküvőhöz? Bizony, hogy nem, hacsak ezt a meseszép nászt valaki meg nem zavarja... :D

 
Jó olvasást és ne felejtsétek el megnézni a fejezet végén lévő képeket és az alábbi linken a fejezetben is felcsendülő dalt meghallgatni sem! :) (Bruno Mars - Rest of my life)

 

 

18. fejezet – Destiny szemszöge

Esküvő és más bonyodalmak II.

Türelem. Azt hiszem ennél jóval többre lesz szükség. Főként időre...

Meg akartam állítani a percek múlását! Tudtam, hogy el fog jönni az a nap, mikor el kell hagynom Robertet, de most úgy érzem, ez az idő vészesen közel van.

- Gyere – nyitotta ki Robert az ajtót és felém nyújtotta a kezét.

Mosolyogva karoltam bele, majd együtt indultunk a kastély kertjébe. Ámulva figyeltem minden egyes díszt. Mivel már sötétedett, az utat halvány fények világították meg, az asztalok viszont nagy fényárban úsztok.

A vendégek többsége már megérkezett és lassan el is foglalták a helyeiket. Robert és én Ashleyék két oldalán kaptunk helyet, de az ifjú házasok, még sehol nem voltak, így kihasználva a távollétüket, átcsúsztam a Robert melletti szabad székre és szorosan hozzábújtam.

Ő rögtön átkarolta a derekamat és egy finom csókot lehelt a homlokomra. Nagyot sóhajtva hajtottam fejemet a vállára és figyeltem a bejáratot, mikor tűnnek fel Ashleyék...

Hosszú percek teltek el, miközben Robert az ujjaival a hátamat cirógatta, ezzel nyugtatva engem...

Fogalmam sincs miért, de nem tudtam kikapcsolni. Valami már reggel óta nyugtalanított... Egy érzés folyamatosan ott motoszkált bennem. Valamit megéreztem.

Hirtelen kaptam fel a fejem, mikor a kert végében, egy ismerős alakra lettem figyelmes. Gondolkodás nélkül pattantam fel és mit sem törődve Robert értetlen arckifejezésével, gyors léptekkel szeltem át a köztünk lévő távolságot. Ahogy egyre közelebb értem, annál inkább biztosra vettem, kivel is állok szemben.

- Te mit keresel itt? – kérdeztem egy cseppet sem kedvesen, mert pontosan tudtam, hogy nincs rajta a meghívottak listáján.

- Én is örülök, hogy látlak... – lépett felém és megpróbált átölelni, ám én kitértem az útjából. - ... kislányom. – fejezte be a mondatát, majd leengedte maga mellé a kezeit.

- Miért jöttél?

Bár én sosem voltam rosszban az apámmal, tiszteletben akartam tartani Chace kérését. Apu nem volt meghívva az esküvőre, most pedig mégis itt van. A reggel óta érzett feszültség, egy perc alatt tovaszállt. Megvolt az ok! Ettől féltem...

- Destiny! Minden rendben? – lépett mögém Robert.

- Nem igazán. Van egy betolakodónk – mutattam, a még mindig előttem ácsorgó férfira. – Azt hiszem meg kell mutatnunk neki merre is van a kijárat – mondtam szinte közömbösen.

- Ugye most csak viccelsz? Nem lehetek itt a saját fiam esküvőén?

Mielőtt bármit is mondhattam volna, Robert megelőzött:

- Mr. Evans?

- Igen. És önben kit tisztelhetek?

- Robert Pattinson – nyúlt el mellettem Rob és kezet fogott az apámmal.

- És Ti együtt vagytok? – érdeklődött, áthelyezve rám a tekintetét.

Mindössze egy apró bólintásra futotta. Az asztaloknál ülő barátok és rokonok, hatalmas éljenzésbe és tapsviharba kezdett, így számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy megérkezett az ifjú pár.

- Menj el, kérlek – suttogtam apunak, ám ő tagadólag megrázta a fejét. – Kérlek! –nyomatékosítottam a szavaimat, de már késő volt...

- Mi folyik itt? – hallottam meg Chace hangját és egyre közeledő lépteit. Megállt mellettem. – Hogy kerülsz ide? – kelt ki teljesen magából. Még én is megijedtem a hangsúlytól és félénken bújtam Robert biztonságot nyújtó karjaiba.

Nem akartam megint egy veszekedést végigasszisztálni! Három éve bőven elég volt, főleg, hogy utána a bátyám egyszerűen kisétált az életünkből és én azt hittem sosem fogom őt többé látni. Nem akartam, hogy újra megismétlődjön mindez, így minden bátorságomat összeszedve, kettejük közé álltam.

- Elég! – szóltam rájuk határozottan. – Semmi szükség rá, hogy botrányt csináljatok. Az lesz a legjobb, ha te most szépen hazamész – néztem jelentőségteljesen az idősebb Evansre – és ha mindketten megnyugodtatok, leültök és megbeszélitek egymással a történteket.

Beletörődve bólintottak én pedig büszke voltam magamra, amiért képes voltam kiállni eléjük. Robert elkísérte a bátyámat, vissza az asztalokhoz. Ketten maradtunk.

- Meddig maradsz? – fordultam vissza az apámhoz, amint Roberték kellő távolságra kerültek tőlünk.

- Még nem tudom.

- Most viszont tényleg menned kéne – indultam el, de csak remélni tudtam, hogy követni fog.

Követett.

- Velem vacsoráznál holnap?

- Legyen – válaszoltam egy perc mérlegelés után. Végül is nekem nincs veszíteni valóm. Amúgy is szükségem van apura, a tervem megvalósításában.

- A Matteo’s-ban foglak várni, este nyolckor.

Bólintottam, majd becsuktam az ajtót.

Lassan mentem vissza a helyemre, majd leültem a bátyám melletti szabad székre. Ő rögtön felém fordult, kíváncsi tekintetét rám függesztve, ám nekem eszem ágában sem volt elmondani a holnapi szándékaimat.

- Elment – közöltem, majd az előttem lévő tányér tanulmányozásába kezdtem.

Chace bólintott, én pedig csak remélni tudtam, hogy az este hátralévő részében nem fog kérdezősködni. És ez így is lett.

Őszintén szólva egy szabad percünk nem volt, egymásra... Az események felgyorsultak és a következő pillanatban, már a táncparketten találtam meg, Robert karjai közt.

Készségesen fontom a karom a nyaka köré és hagytam, hogy vezessen egy gyönyörű lassú számra, melynek szövegét a fülembe suttogta:

- „As I stand here before my woman, I can’t fight back the tears in my eyes, oh how could I be so lucky, I must've done something right, and I promise to love her for the rest of my life...”

Nem sokkal később, már a csodaszép tortacsodát majszoltuk. A tortán gyönyörű, rózsaszín marcipán szalag húzódott így sem a látvány, sem az íz nem volt elhanyagolható. Aztán következett a menyasszonytánc, amiből persze Robert sem maradhatott ki. Mosolyogva néztem a párosukat, Chace mellől.

- Hová mentek nászútra? - érdeklődtem, a mai nap legalább húszadszorra.

- Hamarosan megtudod. Mi az, kíváncsi vagy?

- Igen. Ezt az egyetlen dolgod titkolod előlem és ez borzasztóan idegesítő – vágtam be a durcát játékosan, mire Chace végigsimított az arcomon.

- Tipp?

- Dubai... – felkacagott és nemet intett a fejével.

- Még csak a közelében sem jársz.

Tehát nem Ázsia – festettem magam elé a térképet. Sok ország, sok városát felsoroltam, de egyiket sem találtam el.

- Ne izgulj. Mindjárt kiderül! – kacsintott rám, miközben Ash és Rob is visszatért az asztalunkhoz.

Chace megkocogtatta a pezsgős pohár szélét és felállt. Minden szempár rá szegeződött, ám ő csak egyetlen egyre koncentrált. Ashleyére.

Közelebb húzódtam Roberthez, Chace pedig belekezdett a mondandójába.

- „Hiszem, hogy egymást szeretve, egymást megértve, könnyebb lesz élni, s bármi sors állna is elénkbe, a boldogságot el fogjuk érni.” Ezek a sorok, egy magyar költőtől származnak. Azért választottam ezt a versbéli idézetet, mert a nászutunkat Magyarországon fogjuk tölteni. Tudom, hogy régóta vágyódsz oda, hisz egy nagyon jó barátod – pillantott Robertre – már járt ott és sokat mesélt a fővárosról. Szeretném, ha valóra válthatnám az álmod, ahogy Te is valóra váltottad az enyémet. Szeretlek, és azt akarom, hogy mi ketten örökre együtt maradjunk!

- Én is ezt szeretném és köszönöm – simított végig Ash a bátyám karján.

Chace felhúzta a székből Ashleyt, majd hosszas csókot váltottak egymással. Csak úgy forrt köztük a levegő, de jó volt rájuk nézni. És én is boldog voltam, hogy a testvéremet boldognak látom.

Az kastély, ahol az esküvői bulit tartották: 

Ashley esküvői csokra: